Ugrásszerűen, legalább  15 százalékkal növekedtek az elmúlt három hónapban a hazai termőföldárak és már most további jelentős árvárakozások fogalmazódnak meg– derül ki a földpiaci adásvételekben közvetítő szerepet betöltő miskolci Tiszacash Zrt. tapasztalataiból. Egy harminchektáros, 20 aranykoronás szántó hektáronkénti árának reálisan ma 0,95-0,97 millió forint között kellene mozognia, de az egyre fogyatkozó számú eladók a területekért akár 1,05-1,1 millió forintot is elkérnének. A társaság szerint elképzelhető, hogy a gazdasági szereplők a politikai, pénzpiaci és egyéb bizonytalansági tényezők miatt túlárazták a földpiacot, de az sem kizárt, hogy a mai árak már a következő három-hat hónap ténylegesen várható áremelkedését vetítik előre. A dráguláshoz hozzájárul, hogy a szakmai és nem szakmai befektetők a földpiacon mind nagyobb számban keresnek reálérték-tartó, biztonságos befektetést a ma már egyre nagyobb nyűgnek számító tőzsdei vagy ingatlanpiaci ügyletek helyett, és – főleg nem szakmai befektetőként – hajlandók megfizetni a földvásárlások és –hasznosítások ügyintézéséért járó közreműködői díjat is. A Tiszacash a szakmai befektetőknek számító mezőgazdasági termelőknek nyújtott szolgáltatásokat is bővíti, és velük stratégiai partnerségre törekszik – emelte ki Nagy Ferenc, a vállalat elnök-vezérigazgatója.

Megszakadt az elmúlt három hónap alatt az utóbbi másfél évtizedben megfigyelt trend, amely szerint a földárak egyenletes ütemben, mérsékelt dinamikával növekedtek a hazai piacon – összegezte az agromonitor.hu-nak a Tiszacash információit Nagy Ferenc. A korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy nem volt olyan szabályozási vagy más jellegű fejlemény, amely a földárakra kiugró módon hatott volna, így azok három-négyévente „automatikusan” megduplázódtak. Nem befolyásolta például lényegesen a hazai földpiacot a külföldi földvásárlásokat tiltó magyar moratórium 2010-ben elért, hároméves meghosszabbítása sem, vagyis a határidő módosítása sem árcsökkenést, sem ugrásszerű árnövekedést nem okozott.
Az elmúlt év novembere óta ugyanakkor a földpiacon dömpingszerűen nőtt a vásárlói érdeklődés a szakmai és a nem szakmai befektetők körében egyaránt, miközben a földtulajdonos eladók száma jelentősen csökkent. Ennek nyomán a földárak három hónap alatt legalább 15 százalékkal nőttek és már most megfogalmazódnak további jelentős áremelkedési várakozások is. A Tiszacash szerint ma egy harminchektáros, 20 aranykoronás szántóterület hektáronkénti ára 0,95-0,97 millió forint között lenne reális, miközben a hazai piacot egyre inkább az 1,05-1,1 millió forintos hektáronkénti árajánlatok jellemzik. Ez azt is jelentheti, hogy a gazdasági szereplők a tényleges helyzethez képest a piacot most túlárazzák, illetve a három-hat hónap múlva várt földárakat előre „kialakítják” vélte Nagy Ferenc.
A most tapasztalt, dömpingszerűvé vált vásárlói érdeklődés oka, hogy a politikai és gazdasági bizonytalanság, illetve a forint instabilitása a befektetőket a földpiac felé irányítja. Körükben mostanra a korábbinál is nagyobb pánik alakult ki, mivel a tőzsdei és az ingatlanügyletek továbbra sem kiszámíthatók, és sokan már az aranyban sem bíznak. Ezért egyre többen a stabil és likvid földpiacban látják a biztos befektetési lehetőséget, és pénzügyi megtakarításaikkal itt igyekeznek átvészelni a kedvezőtlen gazdasági-pénzügyi helyzetet. A Tiszacash szerint ezt mutatja az is, hogy a földvásárlók nagy része – ellentétben a korábbikakkal – ma nem elsősorban a profitot, hanem a befektetések reálértékének megőrzését jelöli meg a legfontosabb, rövidtávú célként. Ugyanakkor a magyar földpiacban a mostani „bumm” ellenére is további jelentős tartalékok maradnak, hiszen a mostani árak is csupán egyharmadát teszik ki az uniós tagként reálisan elvárható mértének – állapította meg az elnök-vezérigazgató.
Az érdeklődőknek – elsősorban a nem szakmai befektetőknek – az elmúlt évek nagy bukásait hozó tőzsdei vagy ingatlanügyek „nagy nyűgöt” okoztak, ezért most földvásárlásaiknál és a megvett területek hasznosításánál mind többen vesznek igénybe közvetítőket, illetve hajlandók megfizetni a szolgáltatási díjakat is. Emiatt – jegyezte meg Nagy Ferenc – a befektetések „menedzselésénél” felértékelődik a földpiaci szakértői szerepet ellátó vállalkozások szerepe. A Tiszacash azonban a nem szakmai vevők mellett a szakmai befektetőnek számító mezőgazdasági termelőkkel is szorosabb kapcsolatot kíván kiépíteni, és szolgáltatásai bővítésével stratégiai partnerségre törekszik – tette hozzá.
Agromonitor.hu