Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Horváth Zsolt veszprémi fideszes országgyűlési képviselőt zugírászat vétsége megalapozott gyanúja miatt. A képviselő nem élt panasszal, és megtagadta a vallomástételt – közölte Keresztes Imre főügyész.
A zugírászat vétségét az követi el, aki jogosulatlanul, üzletszerűen ügyvédi, jogtanácsosi vagy közjegyzői tevékenységet végez. Horváth Zsoltot azért gyanúsítják egyrendbeli zugírászattal, mert egy bt. kültagjaként olyan tevékenységet végzett, amelyre csak ügyvéd vagy jogtanácsos lett volna jogosult.

 

A közlemény emlékeztet arra, hogy a főügyészség Bősze Ferenc ügyvéd feljelentése nyomán 2010. augusztus 18. óta folytat az ügyben nyomozást.

A gyanú lényege, hogy Horváth Zsolt, a Trend és Turizmus Szolgáltató Betéti Társaság kültagjaként, a társaság képviseletében mint megbízott a 2005. szeptember 1. és 2005. december 31. közötti időszakra megbízási szerződést kötött a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulásával. Horváth Zsolt a szerződésben a társulás területfejlesztési feladatainak elvégzése során pályázatok készítését, illetve a közbeszerzési eljárásokon való részvétel eseteiben a jogi tanácsadási, szerződéskötés előkészítési feladatok elvégzését vállalta.

A szerződés értelmében a bt. pályázati kiírása dokumentációk jogszabályi feltételeinek ismertetését, jogszabályok összegyűjtését, igazolások formadokumentumainak elkészítését, jogszabályi előírásokkal való összevetését, javaslattételt és jogi értelmezések készítését vállalta és végezte el.

A szerződést 2006-ban és 2007-ben is megújították egy-egy évi időtartamra. A szerződést Horváth Zsolt a 2007. november 23-án kelt nyilatkozatával, 2007. október 31-i hatállyal felmondta.

A szerződés alapján a társulás 2005. október 10. és november 15. között havi 70 ezer forintot, majd 2007-től havi 90 ezer forintot, összesen 1,95 millió forintot fizetett a bt.-nek.

A főügyészség utalt arra, hogy a szerződésben felsorolt tevékenységek ügyvéd vagy jogtanácsos által végezhető tevékenységek körébe tartoznak, így arra a bt. nem volt jogosult.

A közlemény emlékeztet arra is, hogy Horváth Zsolt 2002. szeptember 1. és 2005. augusztus 31. között szerepelt a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti névjegyzékében, ezt követően azonban egyik területi ügyvédi kamara nyilvántartásában sem szerepelt, jogtanácsosként egyik megyei (fővárosi) bíróság által vezetett jogtanácsosi névjegyzékbe sem jegyezték be, jogi szakvizsgát nem tett.

A főügyészség közölte azt is, hogy Horváth Zsolt a csütörtöki kihallgatásakor nem élt panasszal a gyanúsításközléssel szemben, majd – élve a hallgatás jogával – megtagadta a vallomástételt.

Az Országgyűlés Horváth Zsolt mentelmi jogát múlt év december 23-án függesztette fel. A mentelmi bizottság december 20-i ülésén Horváth Zsolt nem jelent meg, a bizottság elnökének küldött levelében a következő nyilatkozatot tette: „meglátásom szerint az indítványban foglalt tényállás ténybeli tévedésen alapul, ilyen bűncselekményt nem követtem el. Mindez szeretném, ha az eljárás során is bebizonyosodna, éppen ezért arra kérem a Tisztelt Bizottság tagjait, hogy kezdeményezzék a mentelmi jogom felfüggesztését.”
(MTI)