Megérkezett az időközben mintegy százezresre duzzadt kormánypárti demonstrációs menet eleje a Parlament előtti Kossuth térre  – jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.

A Hősök teréről elindult tömeg élén a megmozdulás szervezői, mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András főszerkesztő és Széles Gábor nagyvállalkozó haladt, egy kifeszített molinót tartva, amelyre magyarul és angolul azt írták: „Nem leszünk gyarmat”. Közben olyan sokan csatlakoztak a résztvevőkhöz, hogy a szervezők a tömeg közepére kerültek.

Amikor a menet elérte a Parlament főbejárata előtti teret, a már ott korábban összegyűlt több ezer, főként idősebb ember tapssal köszöntötte az érkezőket.

A Himnusz eléneklése után indult el a fővárosi Hősök teréről az Országházhoz szombat délután a kormánypárti demonstrációs menet – jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.

A magasba tartott helységnévtáblák tanulsága szerint érkeztek résztvevők Erdélyből, a Felvidékről és Vajdaságból is.

Az MTI Hírcentrum tudósítója arról számolt be, hogy az emberek nemzeti színű zászlókat, fáklyákat és transzparenseket visznek. „Orbán veled vagyunk!”, „Magyarország nem gyarmat” „Ők értünk, mi értük”, „Rabok legyünk vagy szabadok?!”, „Hajrá Orbán Viktor!”, illetve „Összefogtunk, véghezvisszük!”. – áll a táblákon.

A tömegben több fideszes, valamint árpádsávos zászlót is látni lehetett.

A résztvevők között van egy olyan diákcsoport is, amelyet két szerzetes kísér. Az egyik diák az MTI tudósítójának azt mondta: az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumból jöttek, és az iskola szervezete az utat, miután többen jelezték, hogy szeretnének részt venni a demonstráción.

A környéken – az Andrássy út elejétől kezdve – nagyon jelentős a rendőri készültség; a Hősök tere környékén sok civil ruhás rendőrt is látni.