Törvényességi vizsgálatot folytat Miskolc város jegyzője a színházi szavazás ügyében. Mint ismert, kedden a társulat is meghallgatta a két direktor-jelöltet: Kiss Csaba rendező- drámaírót és Koltay Gábor filmrendezőt. A mostani törvényességi vizsgálat a jegyző szerint rutineljárás, ugyanis kötelessége megvizsgálni, hogy betartották-e a jogszabályokat.

 

– Ezt az önkormányzati törvény írja elő a jegyző számára, gyakorlatilag egy rutineljárás, a közgyűlés elő kerülő anyagoknál. A jegyző felelős azért, hogy ezek az anyagok hitelesek legyenek. Ebben az esetben is erről van szó. Jegyzőkönyveket kértem be, egyelőre rövidített jegyzőkönyveket kaptam – mondta el Csiszár Miklós jegyző-írja  minap.hu