A Népszabadság birtokába  került az a táblázat, amely a felsőoktatási intézményi keretszámokat tartalmazza. Eszerint államilag finanszírozott jogászképzés csak az ELTE-n és a Pázmányon lesz. Szegednek egy hely sem jutott.

A Népszabadság birtokába jutott az a táblázat, amely az intézményi keretszámokat tartalmazza. E szerint a száz államilag finanszírozott osztatlan jogászképzésen két egyetem, az ELTE (50) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (50) osztozik.

A Budapesti Corvinus összesen 625 államilag finanszírozott helyet kapott, ebből a legnépszerűbb gazdaságtudományi képzéseikre mindössze 75 állami ösztöndíjas hallgatót tudnak fogadni. Érdekes,hogy az állam ugyanennyi – azaz 625 – állami helyet biztosít a Nyíregyházi Főiskolának, mint a Corvinusnak.

Az oktatási államtitkárságon összeállított táblázat szerint a legnagyobb vesztesek között van a Szolnoki Főiskola, illetve a bajai Eötvös József Főiskola (előbbi 40, utóbbi 100 állami ösztöndíjast vehet fel).

Szegeden gyakorlatilag „kinyírták” a gazdaságtudományi és a jogi kart, itt az állam nem biztosít államilag finanszírozott helyeket, az intézménynek egyetlen esélye, hogy tandíjas hallgatókkal töltse fel ezeket a szakokat.

A Szegedi Tudományegyetem az orvosképzésében is súlyos veszteségeket könyvelhet el: mindössze 230 államilag finanszírozott helyet kapott. A Pécsi Tudományegyetem 600, a SOTE pedig 880 állami ösztöndíjas orvostanhallgatót fogadhat.

Meglepő, hogy Miskolcon orvos- és egészségtudományi képzésben 180 helyet biztosított az állam. Az állami helyek elosztására jellemző, hogy a természettudományos, műszaki, illetve agrár szakokra arányaiban nagy az állami keretszám: a tavalyi számokat látva már most borítékolható, hogy sok helyet az egyetemek ezekben a képzésekben nem fognak tudni feltölteni.
nol.hu