A magyar médiapiac meghatározó  szerkesztőségeinek vezetői azért döntöttek a közös irányelvek kidolgozása mellett, mert egyetértenek abban, hogy a szakma és a közönség érdeke is, hogy legyenek olyan közös értékek, amelyeket a szerkesztőségek – platformtól, műfajtól, célközönségtől, mérettől, világnézettől, stílustól függetlenül – mindannyian osztanak, ezek az értékek pedig legyenek ismertek és számonkérhetőek. 

 

A többéves folyamat eredményeként elfogadott etikai irányelvek a lelkiismeretes újságírói munka külső és belső feltételeit írják le: többek között az elfogulatlanságot, az alaposságot, az információ megszerzésének és kezelésének szabályait, az összeférhetetlenségi tilalmakat, a szerkesztőségi tartalom és a hirdetések viszonyát.

Az irányelvek bevezetője úgy fogalmaz: „Az Etikai irányelvekhez csatlakozókként elismerjük és védjük a média szabadságát. A média legfontosabb feladata a tájékoztatás, a választói, fogyasztói, szülői és egyéb döntésekhez szükséges információk bemutatása, a szabad véleménynyilvánítás és a különböző vélemények áramlásának elősegítése, a szórakoztatás, és mindezeken keresztül a társadalom önismeretének erősítése”.

Mi, a Főszerkesztők Fórumának alapítói ezért szeretjük a hivatásunkat és ilyennek kívánjuk megőrizni. E küldetését a média azonban csak az iránta megnyilvánuló megfelelő szintű társadalmi bizalom mellett képes betölteni. Az elmúlt évek folyamatai – a gazdasági, a jogszabályi és a technológiai környezet gyors változásai – nem kedveztek az etikai szempontok érvényesülésének, ezért is fontos éppen most kiállni a szakma alapértékei mellett. A Főszerkesztők Fóruma ezt a bizalmat kívánja erősíteni annak kinyilvánításával, hogy a csatlakozó szerkesztőségek munkájukkal elsősorban közönségüket kívánják szolgálni, és hogy azt milyen értékek követésével, milyen szabályok betartásával teszik.

A csatlakozó főszerkesztők és szerkesztőségvezetők január 18-án publikálják felületeiken az etikai irányelvek szövegét, impresszumaikban mostantól folyamatosan jelzik annak elérhetőségét . Vállalják, hogy az irányelvek megsértésére vonatkozó panaszokat transzparensen kezelik, és az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat rendszeres találkozóikon egymással is megosztják. Az etikai irányelveket legalább évente felülvizsgálják, illetve megerősítik.

A megalakuló egyesület küldetése az, hogy fórumot teremtsen a szerkesztőségek számára etikai természetű ügyek megbeszélésére. A szervezet céljai között szerepel továbbá:
– az etika oktatásának erősítése, elterjesztése az újságíróképzésben;
– esettanulmányok, speciális irányelvek készítése, etikai szempontból érdekes hazai és nemzetközi esetek elemzése;
– az etikus újságírás gyakorlatának terjesztése, a szakmába vetett társadalmi bizalom növelése;
– egy későbbi esetleges önszabályozói eljárásrend kereteinek kidolgozása;
– etikai tanácsadás, illetve továbbképzések szervezése újságírók számára.

A Főszerkesztők Fóruma nyitott, az alapítók várják mindazokat a csatlakozókat, akik elfogadják az etikai irányelveket és vállalják annak betartását. A csatlakozni vágyók Weyer Balázsnál, a weyer@t-online.hu e-mail címen jelentkezhetnek. Az alapítók köszönetet mondanak a Független Médiaközpontnak az éveken át tartó előkészítő munka során nyújtott kezdeményező segítségért.

Az alapítók:
Barták Péter (Veszprémi Napló)
Borókai Gábor (Heti Válasz)
Elekes András (Fejér Megyei Hírlap)
Erdei Tamás (Metropol)
Gál Gyula (Helyi Téma)
Gavra Gábor (hvg.hu)
Gazda Albert (Origo)
Győrffy István (Veszprémi Napló)
György Bence (TV2 Tények)
Halmágyi Miklós (Vas Népe)
Íllisz László (Figyelő)
Juhász Gábor (HVG)
Kiss László (Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország, Hajdú-Bihari Napló)
Kotroczó Róbert (RTL Klub Híradó)
Kövesdi Péter (Hír24)
Mészáros Zsófi (Index)
Mong Attila (Origo)
Móricz Ilona (Független Médiaközpont)
Murányi Marcell (Blikk)
Nádori Péter (Bors, Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete)
Nyerges Csaba (Kisalföld)
Pallagi Ferenc (Bors)
Radetzky András (Katolikus Rádió, Fehárvár Rádió, Helyi Rádiók Országos Egyesülete)
Román Balázs (Kreatív)
Sulyok Erzsébet (Délmagyarország/Délvilág)
Szigeti Péter (Kreatív)
Szilágyi Károly (Indóház)
Tóth Levente (Népszabadság)
Vass Péter (HVG)
Vicsek Ferenc (Klub Rádió)
Virrasztó Zsolt (Zalai Hírlap)
Weyer Balázs