A Miskolci Nemzeti Színház  idei évadának második felében két nagyszínházi bemutatót is tart: Alain Boublil, Claude-Michel Schönberg és Herbert Kretzmer A nyomorultak, valamint Arthur Miller Az ügynök halála című darabját.
Az ügynök halála bemutató előadása február 10-én lesz, a drámában Haumann Péter alakítja Willy Lomant, a főbb szerepekben Máhr Ági, Chajnóczki Balázs, Harsányi Attila látható. A darabot Balikó Tamás rendezi – jelentette be Halasi Imre rendező, a teátrum igazgatója csütörtöki miskolci sajtótájékoztatóján.
A nyomorultak új produkciójának bemutatását mintegy hároméves munka előzte meg, hiszen – mint elhangzott – többféle nemzetközi kritériumnak kellett megfelelni. Ennek premierje március 2. A musicalben kettős, illetve szereposztás lesz: Sasvári Sándor és Homonnay Zsolt játszik Jean Valjean szerepében, Javert felügyelőt Szabó P. Szilveszter, Cseh Antal és Molnár Erik alakítja. A darabot Halasi Imre rendezi.
Az ügynök halálának szereplői a sajtótájékoztató előtt, illetve közben is próbáltak. Az eseményen jelen volt Sasvári Sándor színművész, énekes, Szabó P. Szilveszter színművész, Haumann Péter, a Nemzet Színésze, a budapesti Katona József Színház tagja, Balikó Tamás rendező, valamint Halasi Imre rendező, színházigazgató.
Minden idők legnépszerűbb musicaljéről, A nyomorultakról Sasvári Sándor azt mondta: Németországban már játszották, katartikus élményekkel. Azt szeretné, ha Miskolcon is hasonló előadás születhetne. Hozzátette: szenzációs a szereposztás, amely garantálja a kitűnő előadást.
A 20. század kétségkívül egyik legjelentősebb drámája, Az ügynök halála miskolci színrevitelének különlegességei kapcsán Halasi Imre úgy fogalmazott: három évvel ezelőtt gondolt arra, hogy jó lenne Haumann Péterrel dolgozni a borsodi megyeszékhelyen. Nagyon örül annak, hogy a művész elfogadta a meghívást.
Megjegyezte: eredetileg a musical premierjével kezdtek volna a szezonban, tavaly október közepén, de a darab az ismert anyagi nehézségek és gondok miatt átkerült 2012 március elejére. Az ügynök halálának premierje az eredeti tervek szerint is február 10. volt.