Elhunyt a Microsoft legfiatalabb munkatársa

Gyászol az IT-világ: elhunyt  a Microsoft legfiatalabb dolgozója. A mindössze 16 éves Arfa Karim Randhawát hazájában hatalmas tisztelet övezte, mindenki kedvelte és elismerően nyilatkozott róla. Ezért sokkolt mindenkit a hír, hogy a már gyermekként számítógép-szakértőnek számító lány tragikus hirtelenséggel elhunyt. Halála után a részvéttáviratok szinte elárasztották a családját, még Pakisztán legfontosabb közjogi méltóságai is fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy osztoznak a család gyászában.

 

Arfa Karim Randhawát a kezdetektől csodagyerekként tartották számon. Nem csoda, hiszen kivételes tehetségű lány volt, aki gyorsan kiemelkedett a társai közül. Néhány év elteltével már hírességnek számított, ünnepelt zseni lett, aki már gyerekkorában nagy karriert futott be és hazájában többször is kitüntették. A Microsoft is felfigyelt rá és 2004-ben, 9 éves (!) korában felvette, mint legfiatalabb munkatársát. 2006-ban a Microsoft barcelonai konferenciáján külön díjazták kiemelkedő teljesítményét és előadást tartott.

A számítógépes tudása mellett még egy dolog miatt irigyelték: már 10 évesen megszerezte a pilótaengedélyét. Emellett egy rendkívül kedves és szerény lány volt, aki megmaradt embernek és ezt aligha kell ecsetelni, hogy a mai világban különösen fontos. Fiatal kora ellenére a pakisztáni nők jogaiért küzdő nagykövet lett. Azt az üzenetet igyekezett tolmácsolni a fiatalok felé, hogy ne legyenek félénkek és akkor nagyon sok dolgot elérhetnek. Neki is nagy tervei voltak, a Harvard Egyetemen akart matematikát és műhold-technikát tanulni. A nagy célja pedig a Digicon Valley felépítése volt, egy olyan helyet akart létrehozni, ahol a tehetséges emberek közösen tanulhatnak és dolgozhatnak.

2005-ben Bill Gates meghívta a Microsoft központjába, akkor ismerkedtek meg, amikor a fiatal fejlesztő még csak 10 éves volt. A Microsoft szoftverfejlesztői minősítését mindössze 4 hónap alatt szerezte meg. A számítógépekkel öt évesen került kapcsolatba és azonnal azt kérte a szüleitől, hogy szerezzenek neki egy saját konfigurációt. Miután az álma teljesült, a Powerpoint megoldásait tanulmányozta, majd programozni kezdett.

Bill Gates igyekezett mindenben támogatni és ő volt az, aki az elmúlt hetekben mindent megmozgatott azért, hogy elérje: a súlyosan beteg Arfa Karimot az Egyesült Államokban kezeljék. A pakisztáni orvosok ugyanakkor azt tanácsolták, hogy tekintsenek el egy repülőúttól. A lány azután került válságos állapotba, hogy egy epilepsziás roham után szívinfarktust kapott, majd kómába esett. Több hétig kómában maradt. Az orvosok mindent elkövettek azért, hogy megmentsék, de sikertelenül. Lahore városában, egy katonai kórházban kezelték és itt is hunyt el.

A hír nem csak a pakisztáni embereket, de a világ közvéleményét is megdöbbentette. Mind Asif Ali Zardari pakisztáni elnök, mind Yousaf Raza Gilani miniszterelnök kifejezte az együttérzését és jelezte, osztozik a család gyászában. Arfa Karim Randhawát a falujában helyezték örök nyugalomra, a temetésen számos prominens személyiség volt jelen. A lány barátaira hárul a feladat, hogy létrehozzák a megálmodott Digicon Valley központot.