Egyértelmű, hogy a  vagyonosabb emberek jártak jól a jogszabály által biztosított végtörlesztési lehetőséggel, a rászorultak még inkább rászorultabbakká váltak – mondta Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője miskolci sajtótájékoztatóján, kedden.
Egy jogszabály szerint aki tartozásait végtörlesztéssel rendezi, az vagyonosodási vizsgálat alá nem vonható, ez alapjában elfogadható, ám igen sok kormánypárti országgyűlési képviselő ezzel a lehetőséggel úgymond visszaél – vélekedett Egyed Zsolt.
Mint mondta: akad nem kevés olyan Fidesz-KDNP-s képviselő, aki 30-50 millió forintot „végtörlesztett”, így „kapásból” megtakarítottak 10-15 millió forintot, „ennyivel jártak jól”.
A végtörlesztéssel „csupán” azon családoknak nem segített a kormány, amelyeknek erre a legnagyobb szükségük lett volna, amelyek nem tudnak a felvett hitel után havi 50-60 ezer forintot törleszteni, az egészen biztosan nem tudnak „előszedni annyi pénzt, hogy egyben kifizessék a tartozást” – tette hozzá.
Elmondta azt is: információi szerint igen sok kis- és középvállalkozást is vagyonosodási vizsgálat alá vontak, pedig nem akartak mást, mint segíteni alkalmazottjainak.