Az utóbbi napok Orbán-kormányt ütlegelő  írásai között előkelő helyet foglaltak el a cseh lapok cikkei, ezért is meglepő olvasni Michal Semín sorait a Lidové noviny prágai lap január 6-i számában (a cikk fordításában Loydl Ronald segédkezett). A cikkíró meggyőződése szerint ugyanis a magyar alaptörvénnyel szemben kidomborodó uniós kritikák veleje nem az alkotmányosság nemléte, avagy a demokrácia megszűnése. Semín úgy véli, a kritika igazi oka az értékek közti alapvető különbségek mentén keresendő.

 

Az olykor a demokratikus döntéshozatalban is gyengélkedő unió Semín szerint az emberek, államok, világnézeti határoktól mentes balliberális irányelvet tartja szem előtt. Az eszme kiteljesedésének azonban komoly akadálya, hogy magának az EU-nak is vannak határai, és olyan mércéje, mely alapján „irgalmatlanul elítél minden máshitűt”. Mit vétett Magyarország, hogy kiérdemelt egy ilyen éles kritikát? – teszi fel a kérdést. A cikkíró visszaidézi az Európai Parlament, a Human Rights Watch, az Amnesty International tavaly áprilisi közös nyilatkozatát. Ebben az EP és az emberjogi szervezetek tiltakoztak a magyar alaptörvénynek a Szent István-i hagyományokról, a házasság védelméről, a hagyományos család jelentőségéről, avagy az élet oltalmazásáról szóló szakaszai ellen. Az említett részek állítólag diszkriminatívak, mivel veszélyeztetik a vallásszabadságot, a homoszexuálisok egyenjogúságát és a nők jogát a magzatelhajtáshoz.

Michal Semín szerint tehát nem azért ömlik a szitokáradat hazánkra, mert az unió félti a demokráciát, hanem azért, mert az új alaptörvény „akadályozza annak a célnak az elérését, melyet Mark Hackard külpolitikai elemző a volt szovjet blokk országainak gyarmatosításaként jellemez”. A bolsevikok az elmúlt évtizedekben céltudatosan tisztították meg a keresztény örökségtől és a nemzeti hagyományoktól Európának ezt a részét, magyarázza a szerző. „Amit nem ért el a Szovjetunió, az valószínűleg sikerülni fog az Európai Uniónak. De ha Ő, akihez a magyar alkotmány fohászkodik, közbelép, akkor ennek egészen más vége lehet..
mno.hu