Több mint 3,3 millió forint év végi prémiumot kapott a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumától Ókovács Szilveszter, pedig már szeptember óta nem is dolgozik a közszolgálati csatornánál, ráadásul az általa megálmodott kulturális csatorna koncepciója is megbukott.

 

„A Duna Televízió Nonprofit Zrt. korábbi vezérigazgatója, Ókovács Szilveszter 2011. évre vonatkozó időarányos prémiumát 3.327.575- Ft összegben határozza meg. A Kuratórium jelen határozata alapján felhívja a Duna Televízió Nonprofit Zrt.-t, hogy intézkedjen a határozatban szereplő összeg szerinti munkavállalói prémium Ókovács Szilveszter részére történő megfizetéséről” – áll a kuratórium honlapján is megjelent december 14-ei határozatban, amelyet öt igen, két nem és egy tartózkodás mellett szavazott meg a testület. A jegyzőkönyv szerint a prémium Ókovács munkaszerződése miatt időarányosan is járt az egykori vezérigazgatónak.
index.hu