Nézzük először a hazai futóoldalakat. Az egyik legátfogóbb talán a BSI futanet oldala, ezen belül találhatjuk meg a Spuri Futóbolt és a Spuri Futómagazin honlapjait is. Versenynaptár is van, de csak azokról a versenyekről ad tájékoztatást, amelyekben fő- vagy társszervezőként a BSI is részt vesz. A BSI-s versenyekről elmondható, hogy lelkiismeretesen szervezettek, de tavaly némelyik már annyira drága volt, hogy szóba sem jött hogy induljak rajta. Nagyon szerettem volna a novemberi évadzáró versenyre elmenni, de amikor megláttam, hogy a 10 és fél kilométeres negyedmaraton helyszíni nevezési díja 8000 forint, amihez még frissítés sem jár, valamint az első három helyezett díjazása is elmarad, azt mondtam, ez azért túlzás. Pláne, hogy azt feltételezné az ember, hogy a Balaton partján novemberben nem akkora feladat a futóútvonal biztosítása, mint egy-egy vasárnapra fél Budapestet lezárni. A balatoni versenyre érkezőket ráadásul, ha nem siófokiak, akkor a benzin vagy vonatjegy költsége is terheli, szóval a 8000 forint mindehhez pofátlan rablás.

Van akit a tél sem riaszt el a szabadtéri futástól

Idén sem számíthatunk jobb árakra, talán csak aVivicitta lesz a kivétel, bár a helyszínen azért a 12 kilométeres távért 4500 forintot így is ki kell fizetni. Erre biztosan azt mondanák a BSI munkatársai, hogy ha most januárban befizetünk minden tervezett versenyre az év során, akkor jelentős összegeket lehet megtakarítani, de én például nem szeretném most eldönteni, hogy novemberben mennyit és mikor akarok versenyezni, és akkor sem akarom előre kifizetni a pénzt, ha elvben visszakapom lemondás esetén.

No, de nézzük meg az egyik kedvenc oldalamat, a futas.net-et. Az ő futónaptárukban megtalálhatjuk szerintem az összes itthoni versenyt, és ezek között számos kedvezőbb árfekvésű akad. De én például itt találtam jó ötleteket arra vonatkozólag is, hogy aNormafánál milyen kipróbált és jól bevált terepfutó útvonalak vannak, valamint azt is innen tudtam meg, hogy az egyik normafai szállodában direkt a terepfutók számára bevezettek egy öltöző- és zuhanyhasználattal járó futójegyet.

Szerencse, hogy korábban elmentettem ezt a Normafás linket, mert ennek a valóban nagyon jó és informatív site-nak az egyetlen nagy hibája, hogy nagyon nehéz eligazodni rajta. Fene gondolná, hogy a normafai terepútvonalat a futóversenyek aloldalon kell keresni…

Aki egyébként szabadtéri futóútvonalat keres, annak javaslom a futoterkep.hu-t. Ezt az oldalt a szerkesztők egy hatalmassá duzzadt futóközösség segítségével készítik, és az egész arról szól, hogy egy okos, könnyen kezelhető program segítségével útvonalakat lehet feltölteni, illetve kinézni magunknak a tervezett edzéshez. A tagok néhány mondatban le szokták írni az útvonal jellegzetességeit, a közösség pedig megjegyzésekben fűzi hozzá a saját tapasztalatokat.

Futás témában egyébként nagyon sok magyar oldal van, az érdeklődők biztosan megtalálják azt, ami közel áll az ízlésükhöz. A Nike futóblogján például változatos, érdekes cikkeket olvashatunk futóktól futóknak.

Van néhány külföldi site is, amit érdemes megnézni. Ilyen például a Runner’s World angol kiadása, ahol nagyon sok hasznos cikk található edzéstervek, tesztek, cipők, felszerelés, megfelelő táplálkozás és hasonló témákban, szóval érdemes odakattintani. Garantált hogy fél óránál hamarabb akkor sem szabadulunk, ha eredetileg csak 5 percet akartunk az oldalon tölteni.

Létezik külön női futómagazin is, mégpedig bőséges információt kínáló weboldallal. Igazság szerint ezt az oldalt csak mostanában fedeztem fel, és még nem volt időm alaposabban belemélyedni, de kíváncsi vagyok miben már, mint egy hagyományos (uniszex?) futómagazin. ARunning Times és a Running Fittness szintén ismert, angol nyelven olvasható futómagazinok. Az eddig felsorolt magazinok elegendőak ahhoz, hogy akár egész télre elegendő információval látják el a téma iránt érdeklődőket, úgyhogy az álmodozáshoz, tervezgetéshez minden adott. Már csak az van hátra, hogy belekezdjünk az edzésbe.

Zene nélkül mit ér…

Jaj és még valami. Én általában zenére szoktam futni, és különösen hosszútávnál nagyon sokat segíthet, ha valakinek jó zenéje van. Erre a magam részéről szívesen áldozok pénzt is, de sajnálattal tapasztaltam, hogy az Amazon MP3 letöltési szolgáltatása Magyarországon nem elérhető, így más futózene beszerző oldalakat kellett keresnem. Elég sok olyat találtam, ahol különféle körmönfont módszerekkel az ember letölthetett számokat, vagy elkészíthette saját mixét, de ehhez soha nem volt türelmem.

Találtam viszont egy ingyenes oldalt, a Podrunnert, ahol az ember a saját tempójához illő ütemű zenék széles kínálatából válogathat, és töltheti le őket, ráadásul ingyen. Az egyórás mixek elején van cserébe egy kétperces szöveg amit végig kell hallgatni, de ez az oldal készítőjének saját reklámja, és ennyit igazán megérdemel. A zenék jók, nagyobb részt instrumentálisak, hátrányuk lehet (már akinek), hogy nem igazán ismert számok