A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kiírta a közbeszerzést az M3-as autópálya 49. számú főúttól Vásárosnaményig történő megépítésére – közölte a NIF hétfőn.

 

A NIF még 2009-ben két részre bontotta az M3-as autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közti 45,7 kilométeres szakaszának építését – az autópálya jelenleg Nyíregyházáig tart. A szakaszhatár a 49. számú főút lett. A Nyíregyházától eddig tartó 34 kilométeres szakaszt – több jogorvoslat után – a C-S-K-K 2009 konzorcium építi 32 milliárd forintért. A konzorcium vezetője a Colas Hungária Zrt., tagjai a Strabag Zrt., a Közgép Zrt., valamint a Keletút Kft.

A 49. számú főút és Vásárosnamény közötti szakasz kivitelezését a PT M3 Konzorcium (vezetője a Porr Építési Kft., tagja a Teerag-Asdag Építőipari és Kereskedelmi Kft.) nyerte meg. Az eredményhirdetést követően a Sedesa S.A. nyújtott be jogorvoslati kérelmet. A KDB megsemmisítette a NIF eljárást lezáró döntését. A NIF emiatt bírósághoz fordult, és eredménytelennek nyilvánította a második szakasz kivitelezésére kiírt közbeszerzést.

Ezért szükséges új közbeszerzés kiírása erre a szakaszra. Ennek az ajánlattételi határideje február 23. Az eredményhirdetés tervezett időpontja március 23., míg a szerződéskötésé április 2. A fejlesztés az Új Széchenyi-terv keretén belül a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) égisze alatt, az Európai Unió támogatásával valósul meg.