A miskolci Szirbik Bernadett 2011 Domján Edit-díjasa

A Domján Edit Alapítvány kuratóriuma a 2011. évi Domján Edit-díjat a Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Szirbik Bernadettnek ítélte oda.
Szirbik Bernadett 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2001 és 2003 között a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, 2003-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja.

 

2010 novemberében a Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonverseny sanzon kategóriájának nyertese, 2011-ben pedig harmadik helyezettje lett.
Szirbik Bernadett művésznőt mindeddig elkerülte a „beskatulyázás” réme. A vidéki színházi évek alatt (előbb Szegeden és 2003 óta Miskolcon) széles palettán mozognak szerepei. S nem lehet nem odafigyelni színpadi létére. Kiváló énektudásával, a groteszk iránti fogékonyságával, komikai hajlamaival és drámai erejével egyaránt emlékezetessé teszi szerepeit. Korosztályának egyik legtehetségesebb, legígéretesebb művésze.
Szirbik Bernadett ebben az évadban Arthur Miller Az ügynök halála című drámája és Spiró György Elsötétítés című színműve mellett a műsoron tartott előadások közül A dzsungel könyve, a Hotel Menthol, az Ármány és szerelem, az Anconai szerelmesek és a Portugál előadásaiban látható.
Szirbik Bernadett a díjat a Portugál 172. előadása előtt, 2012. január 7-én vette át Szakonyi Károlytól, a Domján Edit Alapítvány kuratóriumának elnökétől.
A Domján Edit-díjról
Az alapítvány tehetséges fiatal vidéken játszó színésznők művészetének elismerésére (Domján Edit 7 évig játszott vidéken) hozta létre ezt a művészeti díjat, melyet évente egyszer adnak át egyetlen személynek Domján Edit születésnapjához kötődően. A díj odaítéléséről a kuratórium dönt vidéki színházaink javaslatai alapján.