Míg 2010-ben 56 ezer, tavaly pedig 53  ezer államilag támogatott új hallgató volt, idén szeptembertől már csak 33 927 felvételizőt vesznek fel úgy a felsőoktatásba, hogy tanulmányaikért nem kell fizetniük. Elfogadta a kormány az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat – közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.

 

 

A tandíjmentes hallgatókat elsősorban a műszaki, természettudományi és informatikai szakokra veszik majd fel. További 15 550 újonnan felvett hallgatónak az állam már csak képzési költsége felét fizeti. A többieknek, az önköltséges hallgatóknak meg kell fizetniük képzésük teljes költségét.

Az államtitkár elismerte, hogy már az idén ősszel felvételt nyerő hallgatókkal is szerződést köt az állam. Azokat tehát, akik valamilyen ösztöndíjat kapnak, kötelezik majd arra, hogy a képzésükre fordított minden 100 ezer forint után legalább egy hónapot Magyarországon dolgozzanak, ha nem, akkor támogatásuk összegénél többet kell visszafizetniük.

 

Noha az államtitkár erről hallgatott, a teljesen önköltséges diákok tanulmányainak ára az eddigi költségtérítés mintegy duplája lesz. Az ilyen diákok kiadásaihoz úgy „járul hozzá” az Orbán-kormány, hogy elindítja a Diákhitel 2 konstrukciót, amely „komoly állami kamatgaranciával fedezi az érintett hallgatók tanulmányait” – fogalmazott az államtitkár.

A kormány a tandíjak összegéről határösszegeket közöl az egyetemekkel, főiskolákkal, amelyek ezeken a határokon belül határozhatják meg, hogy saját intézményükben mekkora díjat kérnek. Így az egyetemet vagy a főiskolát lehet majd „hibáztatni”, hogy milyen magas a tandíj. Ezek az összegek 2012 szeptemberétől lesznek érvényesek az új belépőkre, a már hallgatói státuszban lévők változatlan feltételekkel folytathatják tanulmányaikat. 2013-tól az önköltséges képzések összege módosulhat – mondta Hoffmann. A szeptember 1-jétől induló szakok tandíjai egyébként két héten belül dőlnek el, amiről a felvételi tájékoztató internetes változatában tájékozódhatnak majd a felvételizők, noha idén is február 15. a jelentkezési határidő.

.

Népszava-információ