Szombathely után újabb  Vas megyei városban, Szentgotthárdon is ingyenes internethasználatot biztosít a GYSEV utasai részére – közölte a vasúttársaság.

 

Szombathelyen decembertől, Szentgotthárdon pedig januártól internetezhetnek ingyenesen az utasok a vasútállomáson – emlékeztetett a közleményben Rázó László, a GYSEV szóvivője,. Hozzátette, hogy a cég tervei szerint a két városban egyszerre indult volna a szolgáltatás, de ezt egy technikai jellegű probléma akadályozta. Szentgotthárd ugyanis mindössze két kilométerre fekszik az osztrák határtól, emiatt gyakran az osztrák szolgáltatók hálózatára kapcsolódott fel a wifit biztosító berendezés. A GYSEV szakemberei ezért még decemberben külső jelerősítő antennát szereltek fel.

A berendezés próbaüzeme decemberben lezajlott, így januártól a szentgotthárdi vasútállomáson is elindulhatott az ingyenes vezeték nélküli internet szolgáltatás – tájékoztatott Rázó László. A GYSEV tavaly március óta 17 vasúti személykocsiban biztosítja az internet elérést a Budapest és Sopron között közlekedő intercityken. A vasúttársaság tavaly júniustól a soproni, valamint a csornai vasútállomáson is bevezette az ingyenes wifi-szolgáltatást.