A hétfőre tervezett, Operaház  előtti tüntetésen való részvételre buzdította az embereket Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja, a demokratikus erőket pedig az „orbáni diktatúra elsöprésében” való összefogásra hívta fel szilveszteri sajtótájékoztatóján.

 

Szanyi Tibor kijelentette: akik részt vesznek a demonstráción, az ellen tiltakoznak, hogy „Orbán Viktor és szolgái Magyarországot egy szépreményű helyből Európa legsötétebb pontjává változtatták, létrehozták Európa legundorítóbb büntetés-végrehajtási intézetét Magyarország teljes területén”.

A szocialista országgyűlési képviselő, aki tizenegy pontban összegezte a 2011-es év „rémálmait”, úgy fogalmazott: akik hétfőn az Operában ünneplik mindezt, azok lesznek a felelősek az ország tönkretételéért, felbujtóként, elkövetőként, társtettesként, illetve bűnpártolóként.

A politikus úgy vélekedett: a diktatúrák félnek a népünnepélyektől, ezért inkább „elitparádékat” szerveznek. Párhuzamot vont az Operában tartandó ünnepség, valamint a hitleri és sztálini díszszemlék, és az észak-koreai diktátor temetése között.

Mint mondta, a diktatúrákat látomások, fantomok is gyötrik, amelyek Orbán Viktorékat is utolérték. Az MSZP-s képviselő ezek közé sorolta a kezelhetetlen államadósságot, az Európai Uniót és a Nemzetközi Valutaalapot, az ellenzék minden eszközzel való elhallgattatását.

Utóbbi kapcsán úgy vélekedett: a kormány tart az MSZP-től, mint kormányzó párt, ezért alkotmányerejű törvényt is megfogalmaztak az ellehetetlenítésére. Mint fogalmazott, „sima, egyszerű törvénypecsételő művekké fokozta le a magyar parlamentet, és ahogy láthatjuk az év utolsó napjaiban, a Fidesz a Jobbik elnevezésű házicicájával pettingelve játszotta el a törvényhozás bűnös gyakorlatát”.