Lázár János frakcióvezető szerint, abban az esetben, ha jövőre a bevételek és a kiadások újragondolására lesz szükség, akkor egy-egy társadalmi csoport nagyobb terhet viselhet. Elképzelése szerint önkormányzati szinten megadóztathatják azokat, akik 150 négyzetméternél nagyobb lakásban élnek, amely pár százmilliós pluszbevételt jelentene.

 

Lázár János Fidesz-frakcióvezető a hvg.hu-nak adott interjúban a jövő évi kilátásokkal kapcsolatban kiemelete, hogy Európa és Magyarország számára az első hónapok vízválasztóak lesznek. Az egyik frakcióülésen Orbán Viktor azt mondta, hogy az első félév kemény időszak lesz. Hozzátette, hogy az első félévet belátják, de a jelenlegi helyzetben azt senki nem tudja előre megmondani, hogy a második félévben mi történik majd Németországban, Európában és a világban.

A tartalékokról a frakcióvezető elmondta, hogy a 100 milliárd forintnyi szabad tartaléknál jóval több tartalék van a költségvetésben, a kérdés csak az, hogy azok szabadon felhasználható tartalékok-e. Kiemelte, hogy a kockázati tartalékot szeptemberig nem szabad felhasználni, és a költségvetés mostani újragondolásakor a nagy fejezeteken belül is zároltak jelentős összegeket.

Lázár János elmondta, hogy abban az esetben ha jövőre a bevételek és kiadások átcsoportosításra lesz szükség, akkor a lakosság már nem terhelhető tovább, legfeljebb lakosságon belüli teherátcsoportosítást tud elképzelni, az államot viszont mindig lehet vágni, itt bőségesen lát spórolási lehetőséget a frakcióvezető.

Kifejtette, hogy egy-egy kivételezett társadalmi csoport nagyobb terhet viselhet. Például: önkormányzati szinten megadóztatják azokat, akik 150 négyzetméternél nagyobb lakásban élnek, ami pár százmilliós pluszbevételt jelent. Mindezek mellett úgy véli, hogy a lakosság nagy része ingre-gatyára van vetkőztetve, jóval szegényebbek, mint amikor beléptünk az EU-ba.

Lázár János a leminősítésekkel kapcsolatban elmondta, hogy számít a Fitch Ratings leminősítésére, arra, hogy követni fogja két testévérét. A hitelminősítők döntésének oka véleménye szerint a magyar gazdaság lassuló növekedése, Európa leminősítése és a hitelezők nyomásgyakorlása volt. Megjegyezte azt is, hogy jövőre a jegybank intenzív közreműködése nélkül nem lesz érdemi gazdasági növekedés.

A miniszterelnök leváltásával kapcsolatban elmondta, hogy Orbán Viktor 2014-ig biztosan miniszterelnök marad. Lázár véleménye szerint ezzel a vonallal kár próbálkozni. „Ez az ország nyakig el van adósodva, részben intézményi hitelezőknek így az IMF-nek. Miért volna érdekük a politikai instabilitás? Ráadásul kétharmados többségünk van, ennél nagyobb garancia nem is lehetséges.” – fejtette ki a frakcióvezető.
privatbankar.hu