Borzalmas vereség. A Miskolci Jegesmedvékre  ismét egy kötelező feladat várt hétfőn este: Újpestről kellett volna elhozni a három pontot. Ez sajnos nem sikerült.

A Macik számára nagyon rosszul kezdődött a találkozó, ugyanis a 36. másodpercben egy újpesti játékos súlyosan megsebesítette Bonar. A kanadai játékos fejéből ömlött a vér – emiatt jégfelújítást is kellett végezni –, mentőt hívtak hozzá, ám mindezek ellenére a bírók semmiféle büntetést nem ítéltek az Újpest ellen. Mint kiderült, az újpesti játékos csaknem kiütötte Bonar szemét, ha az ütő pár centivel odébb csúszik, akkor nagyon komoly baj történhetett volna. Az 5. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Emberelőnyben szép passzjáték után Dubek lőtt a kapuba (0-1). A 12. percben Gyenes védett egy közeli lövést, majd három perc múlva már egyedül állt vele szemben az újpesti csatár, de a miskolci kapus remekül hárított. A 17. percben egalizált az Újpest. Gergely maradt árván a kapu előtt, és közelről mattolta Gyenest (1-1).

A második harmadból 25 másodperc telt el, amikor emberhátrányban Saluga ugorhatott ki, ám szólóját nem tudta gólra váltani, viszont az őt szabálytalanul szerelő Dornert kiállították. Sajnos az emberelőnyből nem sikerült gólt ütni. A 6. percben ismét hátrányban Saluga ment el a szélen, középre adását Dubek centikkel lőtte mellé. A 9. percben emberelőnyben hatalmas tumultus alakult ki az újpesti kapu előtt, de nem sikerült a pakkot a gólvonal mögé tuszkolni. A Macik ezek után is inkább a helyzetek kihagyásában jeleskedtek.

A harmadik harmadban a miskolciak láthatóan görcsösen játszottak, semmi sem sikerült. Az Újpest a 12. percben szerzett újabb gólt Kukucska lőtt a felső sarokba (2-1). Hiába mentek előre a miskolciak, elképzelés nélkül próbálkoztak, így kudarcra voltak ítélve. Fél perccel a vége előtt Jankovics még betalálta az üres kapuba (3-1).

Greg Lindqvist: „Ez volt a szezon legrosszabb meccse, egyszerűen a játékosok semmit nem valósítottak meg abból, amit edzésen gyakoroltunk. Az első cserében elvesztettük Bonart, de a többi rutinos játékosnak húzni kellett volna a csapatot, de ez nem tették. Ma valamiért borzalmasan rosszak voltunk”.

Ancsin János: „A célunk az volt, hogy masszív védekezésből kontrákkal veszélyeztessünk. Ez sikerült, és nagyon értékes győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, bebizonyították, hogy nagy szívvel is csodát lehet tenni”.