A kormány nemzetbiztonsági kérdésnek

 tekinti a leminősítést, mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az ATV Start péntek reggeli műsorában. A Moody’s döntésével kapcsolatban elmondta, spekulatív támadás zajlik a forint ellen, mint 2008-ban. Vizsgálják, hogy kik állhatnak a támadás hátterében.

 

 

Giró-Szász András a Moody’s leminősítéséről azt mondta: ez egy összeurópai folyamat része, hiszen leminősítették Portugáliát és újragondolják a francia, vagy a holland állampapírok értékelését is, miközben az európai államok sorra csökkentik növekedési kilátásaikat.

A kormány már a szerdai ülésén foglalkozott a forint árfolyamának helyzetével. A Magyar Nemzet cikke szerint „a forint elleni folyamatos és koncentrált támadás” téma volt a kormány és a nemzetbiztonsági kabinet ülésén is. A lap értesülései szerint döntöttek arról, hogy „felderítik a támadássorozat okozóinak kilétét”.

Az IMF-tárgyalásokról a kormányszóvivő azt mondta: most sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet megállapodni a Valutaalappal, mint a 2008-2010-es időszakra, hiszen szerinte azt senki nem vitatja, hogy az előző IMF-szerződés előnytelen volt. Ismét hangsúlyozta: csak biztonsági megállapodásról van szó, Magyarországnak nincs szüksége hitelre, a piacról is tudja magát finanszírozni.

Példaként említette, hogy az elmúlt hetekben jegyzett magyar államkötvények hozama, a magas kockázati felár mellett is csupán 30 százalékkal magasabb a jegybanki alapkamatnál. Eközben más uniós tagállamok euróban jegyzett kötvényei, az alapkamathoz képest 4-5 szörös hozammal kelnek csak el.index.hu