A szülők kérésére miatt nem

 tarthatta meg a már előre leegyeztetett előadását Morvai Krisztina a roma diákokat oktató pécsi Gandhi Gimnáziumban – számolt be a Pécsma.hu.

 

Az internetes portál információi szerint az EP képviselő az előadása előtt már az iskola vezetőivel beszélgetett, amikor megkérték, hogy mégse tartsa meg beszédét, és inkább távozzon.

Az esetről a jobbikos politikus számolt be egy pécsi fórumon, amelyet amelyet a cigány-magyar együttélés problémáival kapcsolatban rendeztek a meszesi Pákolitz István Közösségi Házban. Morvai mint fogalmazott, örömmel fogadta a pécsi gimnázium meghívását, ahol többek között az iskola tanulóinak egy rendhagyó történelemórát tartott volna, amelyen a roma diákok az együttélésből fakadó feszültséggel kapcsolatos álláspontjára lett volna leginkább kíváncsi. Azonban az iskola igazgatója közölte, hogy mégsem tarthatják meg az előre megbeszélt programokat.

Gidáné Orsós Erzsébet az iskolaigazgatónője a lapnak elmondta: néhány szülő kérte, hogy ne tartsa meg a történelemórát Morvai Krisztina, ezért döntött úgy, hogy enged a szülőknek, s ezért kérte az Európa parlamenti képviselőt a távozásra, aki ezt tudomásul vette.

Mint mondta, mindez még az Európa parlamenti képviselőt egy, az uniót bemutató projektjük keretében hívták meg az iskolába. Az igazgatónő szerint mindössze az unióról szerettek volna a diákoknak ismereteket átadni.