2011. november 22-én 13.30 órától a Debreceni Ítélőtábla dr. Elek Margit vezette büntetőtanácsa végzést hirdetett és az elsőfokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét helybenhagyta, vagyis:

 

Küzmös János vádlott
bűnös
fegyveresen elkövetett rablás bűntettében,
ezért a bíróság 7 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A tényállásról röviden:

Fülöp település Koplaló erdőrészén található egy 5 és egy 3 hektáros tölgyerdő, amely egy helyi lakos tulajdona, tőle bérli 2008. óta P. Károly sértett és családja ezen erdőket, ahol családi vállalkozás keretében gombaszedéssel foglalkoznak.

2010. augusztus 5-én P. Károly és fia ezen területeket felügyelték, éppen azért, hogy a gomba eltulajdonítását megakadályozzák, egyikük az 5 hektáros, másikuk a 3hektáros területet őrizte.

Aznap 17.30 körül az 5 hektáros területen megjelent a vádlott – aki tisztában volt vele, hogy az P. Károly erdőterülete – két nő társaságában, azzal a céllal, hogy ott gombát szedjenek.
Megérkezésüket követően elkezdték szedni a gombát, röviddel ezután P. Károly fia tetten érte őket, közölte velük, hogy magánterületen vannak, illetve felszólította őket a terület elhagyására.
A vádlott és a vele lévő két nő azonban a felszólításnak nem tettek eleget, folytatták a gombaszedést.

A férfi telefonon értesítette édesapját, aki röviddel ezután a helyszínre érkezett. Együtt bementek az erdőbe, ahol a vádlott még mindig szedte a gombát, ezért az idősebb férfi is felszólította őket, hogy fejezzék be a lopást. Mivel a három személy erre sem reagált, a fiatalabb férfi a vádlott elé került, hogy megakadályozza a cselekménye folytatásában.

A vádlott ekkor megindult az idősebb férfi felé, a fia pedig követte a vádlottat.
P. Károly közölte a vádlottal, hogy az erdő az övé, és nem engedi a gombát elvinni, erre a vádlott azt felelte, hogy nem érdekli, majd a gombát tartalmazó szatyrokat a földre téve a mögötte lévő fiatalabb férfi felé fordult.
A vádlott mellényének felső zsebéből egy lőfegyvernek látszó gázriasztópisztolyt vett elő, melyet csőre töltött és azt a fiúra fogta, felszólítva őt, hogy menjen a háta mögül, különben lelövi.

A férfi a fenyegetéstől megrémülve hátrább lépett, illetve az édesapja felszólítására kiszaladt az erdő szélére, eközben figyelmeztette apját, hogy a férfinál fegyver van.
Ekkor a vádlott P. Károlyra is fegyvert fogott, felszólítva őt, hogy takarodjon az útjából, különben lelövi.
Az idősebb férfi is megijedt a vádlott fellépésétől és félreállt, hagyva, hogy a vádlott és a vele lévő két nő a leszedett gombát magukkal vigyék és az erdőt elhagyják.

A vádlott és két társa gépkocsival távoztak, majd kicsit arrébb egy akácosnál megálltak és a vádlott egy kendőbe és egy szatyorba csomagolva elrejtette a fegyvert (ezt később a vele lévő fiatalabb nő elmondása alapján a rendőrök megtalálták és lefoglalták).

Házkutatás során a vádlott lakásán lefoglaltak összesen 12 kg eltulajdonított vargánya gombát, amit a sértettnek kiadtak, így kára megtérült.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte kisebb mértékben a kár megtérülését, illetve azt, hogy a vádlott kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

Súlyosító körülményként értékelte viszont a bíróság a hasonló bűncselekmények elszaporodott voltát, továbbá azt, hogy a bűncselekményt több sértett megfenyegetésével követte el.
További súlyosító körülmény, hogy a vádlott büntetett előéletű, hasonló erőszakos bűncselekményért volt a korábbiakban elítélve.