46 kilót fogyott egy zalaegerszegi asszony – számolt be a Zalai Hírlap. Amikor diétájába belekezdett, még 122 kilót nyomott.

Az asszony a Zalai Hírlapnak azt

 mondta, nem szimpla diétának köszönheti a fogyást, hanem teljes életmódváltásnak, melyben a mozgásnak éppolyan fontos szerepe van, mint az étkezésnek. Gabriellának így a bőre is követni tudta a változást. (a fotó csak illusztráció)

 

A fordulathoz napi két óra edzés, pontosan kiszámolt kalóriák, szabályokat követő, de élvezettel teli étkezés, illetve hosszú séták kellettek. A zalaegerszegi asszony minden nap fél 5-kor kel és tornázik egy órát. Néhány dologról lemondott, így, hogy legyen ideje, nem néz tévét, nem eszik fagylaltot és Rákóczi-túróst sem, de szinte minden kedvenc ételét megtanulta diétásan elkészíteni.

Az asszony a munkahelyén is mozog, kollégái gyakran azon kapják, hogy a mosdóban fekvőtámaszozik. Gabriella este is tornázik még egy órát, azt mondja, ma már „nem muszájból, hanem élvezetből csinálja”.

Szerinte az életmódváltás során folyamatosan szűkül össze a gyomor, így nem nehéz mértéket tartani, fontos azonban, hogy sokat igyunk: Gabriella naponta több mint három liter vizet és zöld teát fogyaszt.