Fegyveres bankrablás

 vádjával állt csütörtökön a Bács-Kiskun megyei bíróság elé F. András, a Fiatal Baloldal korábbi kecskeméti elnökségi tagja.

 

A baon.hu által ismertetett vádirat szerint a férfi társával 2009. szeptember 11-én délelőtt érkezett kocsival az ágasegyházi Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez. Itt a másodrendű vádlott az épület előtt várakozott, mialatt F. András – engedély nélkül magánál tartott – gázriasztó pisztollyal belépett az ügyféltérbe. Fegyverét az ügyintézőre fogta, akit arra kényszerített, hogy adja át a bevételt. 1 millió 723 ezer forint volt a zsákmány, ami azóta sem került elő.

 

A politikus a bankrablással kapcsolatban elismerte a bűnösségét, és magára nézve terhelő vallomást tett.

Elmondta, hogy ő és a bűntársa is kábítószereztek: több alkalommal kokaint szívtak, amit Budapesten vásároltak. Állítása szerint ez volt az oka annak, hogy bűntársa – akinek műszaki üzlete volt Kecskemét belvárosában – eladósodott. Eközben ő is megszorult anyagilag, ezért egy helvéciai uzsorástól hitelt vett fel. Biztosítékul előbb a barátnője kocsiját hagyta ott az uzsorásnak, majd miután emiatt feljelentette őt a rendőrségen a hölgy, a felesége kocsijára cserélte ki a barátnő autóját.

Ezután úgy szeretett volna pénzhez jutni, hogy saját szüleit csapja be. Bűntársával kiötlötték, hogy azt mondják telefonon a papának: németországi útja során lekapcsolták a rendőrök egy korábbi adótartozása miatt F. Andrást, akit csak úgy engednek ki a német börtönből, ha édesapja kifizeti az ötezer eurós tartozást. Az apa végül nem fizetett.

F. András neve tanúként felmerült a Zuschlag-perben is. Akkor olyan tartalmú terhelő vallomást tett, amely befolyásolhatta volna Zuschlag János és az ügy hetedrendű vádlottja, Kullai Tamás büntetőjogi felelősségre vonását.