Megölték Eszest?

Idegenkezűséget állapított meg Eszes

 Tamás holttestének igazságügyi orvosszakértői vizsgálata, tudta meg a Blikk belügyi forrásból.

 

A Véderő egykori parancsokának, Eszes Tamásnak a holttestét november 3-án találták meg gyöngyöspatai házának fészerében. Az MTI akkori helyszíni információi szerint öngyilkos lett, a faluban terjedő hírek szerint felakasztotta magát. A rendőrök a helyszínen ezt nem erősítették meg, Eszest felboncolták. A Blikk szerint az elkészült igazságügyi orvosszakértő jelentés idegenkezűséget állapított meg. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Soltész Bálint százados a lap megkeresésére azt mondta: amíg a szakértői vizsgálat jegyzőkönyvét nem kapják meg, addig hivatalosan nem mondanak semmit.

Eszes a Véderő parancsnokaként lett ismert, amikor a Szebb jövőrét Egyesület vonulásaival felzaklatott Gyöngyöspatán katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett a cigánysor mellé, ám a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta.

Eszes a júliusban megrendezett időközi polgármester-választáson is indult, a voksok 10,4 százalékával a harmadik helyen végzett. A polgármester Juhász Oszkár, a Jobbik jelöltje lett, akivel a kampány idején összeverekedett. Juhász fel is jelentette, mert a Véderő parancsnoka bántalmazta őt a helyi benzinkútnál hajnalban, ahova Eszes hívta Juhászt egyeztetésre. A bilincselésnek ellenszegülő Eszest előállította a rendőrség, eljárás indult ellene.

 

Az elbukott választás után Eszes lemondott a Véderő parancsnokságáról.

Az atv hétfőn arról számolt be, hogy Eszes állítólag azután akasztotta fel magát, hogy az élettársával szakított. A tévé megkereste a férfi volt élettársát, aki megerősítette, hogy valóban szakítottak és elköltözött Eszestől. Az atv-nek azt a korábbi hírét azonban, hogy Eszes rendszeresen verte őt és fiát, határozottan visszautasította.

A rendőrség még e hétre ígért részletes tájékoztatást az ügyről.