Már nem csak a bérlakásokat lopják szét. Egy hónapja sincs, hogy kifosztották és szétszedték a háromszintes alpesi pihenőházunkat Somsálybánya elején, ami ózdi árakon számolva is több százezer forintot ért” – panaszkodik a hvg.hu-nak Derenkó Istvánné. „Megtettük a feljelentést, a nyomozás még nem zárult le. Párommal 32 éve költöztünk az akkor még barátságos, emberi városrészbe, amit mostanra romhalmazzá tettek a vandálok” – folytatta kifakadását a nyugdíjas asszony.
Ózd Somsály nevű városrészében járunk. A városban már több száz házat bontottak el illegálisan, de Somsály lerombolása kirívónak számít. Földig rombolták a teljes Szép és Cser utcát, és csak mutatóban maradt néhány épület a Tölgyfa és Akna utcában. Most éppen a Rendelő és Páfrány úti házak illegális bontása zajlik. Ebben a városrészben rongálták meg és tették használhatatlanná a sporttelep öltözőjét és tornatermét, valamint a komoly építészeti értéket képviselő kultúrházat. Pár napja az óvoda komplett kerítését lopták el, az otthagyott megrongált kerítésalap pedig sérülésveszélyt jelent a gyerekekre-írja hvg.hu