Az Apollo23 búcsúzott az X-Faktor 2011 mezőnyétől

A 4. élő adással, feldolgozás dalokkal folytatódott az X-Faktor 2011, amely végén a legcsalódottabb az Apollo23 volt, hiszen Geszti Péter csapatának kellett búcsúznia a műsortól.
A még versenyben lévő kilenc produkció közül Kováts Vera nyitotta és egy másik lány, Bagosi Alexa zárta a sort. A versenyzők élvezték a tematika adta lehetőségeket, hiszen feldolgozásokkal készültek mindannyian. A legnagyobb meglepetést, mind a négy mentor őszinte elismerését Lil. C vívta ki, aki egy swinggel készült, és ezúttal egy teljesen más oldalát mutatta meg. A közös produkció Geszti Péternek nyerte el a leginkább a tetszését, hiszen új formációjának, a Gringo Sztárnak az egyik slágerét, a Szabadulj felt! énekelték az ifjú tehetségek. Az extra produkció is nagy szenzáció volt: egy kultuszfilm, a Szerelem első vérig főszereplője, több évtized kihagyás után tért vissza a reflektorfénybe. Egy nemzedék ikonja, Berencsi Attila, művésznevén Bery Ari Ágnes Vanillával énekelte el a film egyik betétdalát.
A műsor vége ismét drámai fordulatot hozott: Geszti Péter két csapata, a Rocktenors és az Apollo23 kapta a legkevesebb szavazatot. Geszti Péter a Rocktenorst küldte volna haza, de mivel a két produkcióra 2-2 arányban szavaztak a mentorok, Ördög Nóra kinyitotta a borítékot, amely a legkevesebb nézői voksot kapott csapat nevét tartalmazta. A 4. élő adása végén az Apollo23-nak kellett az X-Faktor 2011 mezőnyétől búcsúznia. Nagy Feró azonban igazán boldog lehet, ő az egyetlen mentor ugyanis, aki még egyetlen versenyzőjét sem veszítette el.
Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv