Nem jelentett elfogultságot Ihász Sándor fővárosi főügyész az élettársa fiával szemben folyó büntetőeljárás kapcsán – írja a hvg.hu. Ihász időközben már kérte, hogy a vád képviseletére jelöljenek ki másik ügyészséget, bár a Legfőbb Ügyészség szerint nincs elfogultság, ugyanis a vádlott nem Ihász nevelt fia, hanem élettársának korábbi házasságából származó gyermeke.

A nyomozás, a vádemelés, majd a bírósági tárgyalás ideje alatt egészen idáig nem derült fény erre, holott a kapcsolatot „már a nyomozó hatóság vizsgálódásának kezdetekor jeleznie kellett volna a főügyésznek” – írja a lap. Ebben az esetben az ügyet nem a Fővárosi Főügyészségnek, hanem egy másik megye hatóságainak kellett volna kivizsgálniuk.

A dolog egy idei bírósági tárgyaláson derült ki, amikor a Pesti Központi Kerületi Bíróságon ügyet tárgyaló bírónő Ihász Sándort meglátta a bíróság folyosóján, amint a vádlottal beszélget. A bírónő a lap szerint rákérdezett arra, hogy a főügyész milyen minőségben társalog a vádlott K. Gábor Istvánnal, és „miután megtudta a viszonyt, jelentést írt és kérte, hogy másik bíróságra kerüljön az ügy, hogy másik megye ügyésze képviselje a vádat” – írja a hvg.hu.

A jog szerint kizárási ok nem áll fenn, mert a vádlott, K. Gábor István nem egyenes ágbeli rokona, nem nevelt gyereke Ihásznak, hanem élettársa korábbi házasságából született gyermek, akivel „semmilyen kapcsolatot nem tart fenn”, idézi a lap a Legfőbb Ügyészség tájékoztatását. „Ettől függetlenül az ügyben a fővárosi főügyész kérte, hogy az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett bizalom megőrzése és az elfogulatlan ügyintézés érdekében jelöljenek ki a vádképviseletre más főügyészséget”, ezért a vád képviseletére a Budakörnyéki Ügyészséget, míg az esetleges másodfokú eljárás lefolytatására a Pest Megyei Főügyészséget jelölték ki.