Suchman Tamás volt országgyűlési képviselő a marcali önkormányzat folyosóján kiabált a képviselővel – hangzott el az MTV esti Híradójában. A veszekedést a helyi tévé hangban rögzítette, s e szerint egyebek mellett azt kiabálta: „lerúglak!”; „Ne emeld a kezedet! Ne emeld fel a kezedet!”.

Friss: A Somogyi Hírlap így számol be az esetről:
Botrányosan kezdődött a marcali testületi ülés. Az önkormányzat emeleti folyosóján, még az ülés előtt Suchman Tamás szocialista politikus obszcén szavakat vágott Hódos Árpád kereszténydemokrata önkormányzati képviselő fejéhez, ruháját is megragadva. A testületi ülésre készülő képviselők léptek közbe.
– Nem én kezdtem – mondta Suchman Tamás érdeklődésünkre. – Az emeleten, a nagy terem bejárata előtt baráti beszélgetés közben láttam, hogy Hódos Árpád jön fel a lépcsőn. Feléje léptem s a kezemet nyújtva azt mondtam: üdvözöllek. Azonban Hódos Árpád nem fogadta a köszönésemet, hanem felemelte a kezét elfordult, majd továbbment, miközben azt hallottam, hogy még oda is veti nekem: „te g…”. Utánamentem, s kérdőre vontam: Nem tudsz köszönni nekem? Ő erre azt válaszolta: nem. Ekkor vesztettem el a fejem. Harmincöt évig dolgoztam ezért a városért. Hódos Árpádnak is többször segítettem. Ezek után elképesztőnek tartom, hogy így viselkedjen.
Kérdésünkre Hódos Árpád is felidézte a történteket. Elmondása szerint: amikor a lépcső tetejére ért, egy ott álló önkormányzati dolgozónak köszönt is és ment tovább a ruhatárba, hogy letegye a kabátját. Amikor visszaindult, akkor hallotta, hogy Suchman Tamás utána kiabál. Amikor be akart menni a terem ajtaján, akkor rontott neki a szocialista politikus azzal, hogy nem tud neki köszönni, obszcén szavakkal körítve. Meg is lökte, amitől hátrahőkölt. Ekkor léptek közbe a képviselőtársak.
– Csakúgy dőltek belőle az alpári szavak, a fenyegetések, köztük, hogy lerúgja a fejem, de nekem az fájt a legjobban, amikor az édesanyámat is a szájára vette – idézte fel a kereszténydemokrata képviselő, aki cáfolta azt, hogy ő bármiféle obszcén szót használt volna Suchman Tamásra. – Még azt is mondtam neki: gyere, beszéljük meg – folytatta Hódos Árpád. – Bár mások a politikai nézeteink, nem adtam rá okot, hogy így viselkedjen velem. Már korábban is megfenyegetett telefonon a feleségemen keresztül. Hogy ezeknek egyszer és mindenkorra véget vessek, feljelentést tettem a rendőrségen Suchman Tamás ellen.
Mivel a testületi ülés nyilvános, és a helyi televízió élő, egyenes adásban közvetíti, az előkészületi munkák során hangban rögzítette a nagy terem bejárata előtt elhangzottakat.
A testületi ülésen azért vett részt Suchman Tamás, mert két héttel korábban azzal a kéréssel fordult az önkormányzat felé, hogy márványtáblákat szeretne elhelyezni a Marcaliból elhurcolt és megölt, illetve a haláltábor elől öngyilkosságba menekült marcali zsidók emlékére a Petőfi és Széchenyi utcában. Ehhez rendeletet kell alkotnia az önkormányzatnak. Suchman Tamás azt is sérelmezte: tudomása szerint ellenvélemények voltak a testület fideszes képviselői között, s ezért kérte, hogy felszólalhasson az ülésen, ha ilyen megfogalmazódik. Ám a testület egyhangúan tette le a voksát amellett, hogy a novemberi testületi ülésre meglegyen az a rendelet, mely az emléktáblák elhelyezését lehetővé teszi.