Miskolctapolca ügyében. Dr. Tompa Sándor szerint újdonság nincs benne, a régi anyagokból is összerakhatták volna.

 

Nyilvánosságra kell hozni és meg kell vitatni azt a tanulmányt, amelyet Miskolc önkormányzata készíttetett Miskolctapolca fejlesztése ügyében. Ugyanakkor abba kellene már hagyni az ilyen jellegű dokumentumok gyártását, hiszen van belőlük elég, helyette inkább a termálvizet kellene feltárni a településrészen. Dr. Kriza Ákos polgármesternek személyesen kellene beszámolnia a fejlesztési tervekről, méghozzá Miskolctapolcán, a miskolctapolcaiaknak. Többek között ezt kérték a városvezetéstől a Mi lesz veled Tapolca? címmel megrendezett hétfői fórum résztvevői. A fórum tapasztalatairól a szervező, dr. Tompa Sándor szocialista önkormányzati képviselő számolt be csütörtökön, Miskolcon.

A képviselő elmondta: a fórumra meghívta dr. Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét, dr. Nagy Kálmán országgyűlési, valamint dr. Nehéz Károly önkormányzati képviselőt is. Dr. Nehéz Károly nem reagált a megkeresésére, dr. Nagy Kálmán igen, de parlamenti elfoglaltságára hivatkozva kimentette magát. Dr. Kriza Ákos a fórum napján e-mailben tájékoztatta a képviselőt, hogy ő maga nem tud részt venni a rendezvényen, a helyettesítésre korábban Czinkné Sztán Anikót, a Miskolctapolca Fejlesztési Kft. ügyvezetőjét kérte fel. Sajnálatos módon azonban – írja az e-mailben a polgármester – az ügyvezető váratlanul megbetegedett, így ő sem tud jelen lenni az eseményen. Dr. Kriza Ákos hétfői levelében azt kérte dr. Tompa Sándortól, ha jónak látja, tájékoztassa őt a fórumon elhangzott felvetésekről, javaslatokról.

„Jónak látom, mert rengeteg javaslat, kérés fogalmazódott meg az elképzelésekkel kapcsolatban” – jelentette ki dr. Tompa Sándor, majd ismertette azt a feljegyzést, amelyet a polgármesterhez készül eljuttatni, legkésőbb az önkormányzat jövő heti közgyűlésén. Ebben a fórumon részt vett tapolcaiak következő véleménye és kívánsága szerepel:

Sándor, majd ismertette azt a feljegyzést, amelyet a polgármesterhez készül eljuttatni, legkésőbb az önkormányzat jövő heti közgyűlésén. Ebben a fórumon részt vett tapolcaiak következő véleménye és kívánsága szerepel:

 

az őspark, mint természeti érték középpontba állítása,
a termál- és gyógyvíz feltárása, „megtalálása” a Békás tó környezetében,
a strand megvalósítása a korábbi helyén,
a Barlangfürdő „gyógyközponttá” alakítása,
az Aradi utcai sétány megtartása,
a civil javaslat felhasználása (az Aradi sétány fölött átívelő domb, stb.),
a kolónia felszámolása,
a közlekedés, parkolás megszervezése környezet és természetkímélő módon.
nyilvánosságra kell hozni és vitára kell bocsátani a már elkészült tanulmányt,
meg kell „keresni” a termálvizet és a gyógyvízzé minősítését el kell érni (történelmi adatok bizonyítják ennek megalapozottságát),
a közgyűlési előterjesztésnek, melyet október 20-án tárgyal az önkormányzat, arról kell szólnia, hogy a kb. 75 millió forintot a fejlesztéshez szükséges víz „feltárására” fordítja a város,
rendezni kell a tulajdoni és egyéb jogvitákat,
abba kell hagyni a tanulmányok „gyártását/gyártatását”, van elég apparátusa a városnak a pályázati anyag elkészítéséhez,
a vendégek tartózkodási szándéka meghosszabbítása érdekében „vízen túli” attrakciók, programok, események szükségesek,
szeretnék látni és hallani a polgármestert a tapolcaiak.-írja az eszakonline.hu