Hétfő estig nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, keleten még néhány órás napsütés várható, főként északnyugaton lehet helyenként eső. Éjszaka többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan alakul ki eső. Többnyire 6, 11 fok közé csökken a hőmérséklet hajnalban, ennél hűvösebb csak északkeleten lesz.
Kedden általában 17, 22 Celsius-fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, de nyugaton 23, 24 fok is lehet. Napközben felszakadozik a felhőzet nyugat felől, egyre többfelé kisüt a nap is. Elsősorban a Tiszántúlon lehet kisebb eső, zápor. Az élénk nyugati szél kedden északnyugatira fordul, és a középső országrészben néhol megerősödik. A melegfront fejfájást, migrént és fáradékonyságot okozhat az időjárásra érzékenyeknél; de vérnyomás-ingadozást is okozhat, valamint megnőhet a reakcióidő.
Szerdán még eleinte északkeleten, később délnyugaton lesz sok a felhő. Az említett tájakon elszórtan zápor fordulhat elő a nappali gomolyfelhő-képződésből; ugyanez lesz jellemző csütörtökön is. Péntektől nagyrészt derült, száraz idő várható.
