Martonyi János és Mikulás Dzurinda a szlovákiai Párkányban találkozott abból az alkalomból, hogy tíz éve, 2001. október 11-én adták át a forgalomnak a Párkányt és Esztergomot összekötő hidat.
Közös projekt volt
Ez nemcsak magyar-szlovák, de egyben európai projekt is volt – jelentette ki Martonyi a párkányi polgármesteri hivatal előtt elmondott ünnepi beszédében. Később sajtóértekezleten hangsúlyozta: a jelképek nagyon fontosak, nem szabad azokat lebecsülni.
„A híd átadása tíz éve a szabadság pillanata volt, bár még nem voltunk a schengeni térség tagjai, de akkor a hídon útlevél nélkül lehetett átkelni” – emlékeztetett Dzurinda, aki 2001-ben, mint szlovák miniszterelnök, Orbán Viktor akkori magyar kormányfővel együtt nyitotta meg az európai uniós segítséggel újjáépített hidat.
„Most azért is jöttünk össze, hogy kapcsolataink erősítése érdekében új munkára buzdítsuk magunkat, arra, hogy a közös projektek megvalósításával a Duna mindkét oldalán jobb legyen az élet ” – hangsúlyozta Dzurinda.
A tervek
Dzurinda felsorolta a legfontosabb közös beruházásokat és terveket is. Közéjük tartozik a Kassa-Miskolc autópálya-összeköttetés megteremtése, a Zólyom-Ipolság-Budapest gyorsforgalmi út felépítése, illetve Pozsony összekapcsolása a magyar autópálya-rendszerrel.
„Meg kell említeni, hogy október 11-én ünnepélyesen elkészül az első felújított Ipoly-híd a szlovákiai Ráros és Rárospuszta között. Az év végéig még egy újabb Ipoly-híd készül el. Átfogó felújításon megy át a komáromi Duna-híd, már készül a projektdokumentáció” – fejtette ki a szlovák miniszter.
Mindkét fél fontosnak nevezte a magyar-szlovák energetikai rendszer összekötését is.
