Többmilliós lopást hiúsított meg  egy miskolci férfi azzal, hogy azonnal rendőrt hívott, amikor betörőket látott a vasgyári városrész egyik üzleténél – tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

 Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a Miskolci Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett betöréses lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a négy miskolci betörő ellen, akik a bejárati ajtó befeszítésével hatoltak be a vasgyári városrész egyik üzletébe.

A bejelentő 44 éves férfi a helyszínen várta a rendőröket, sőt a betörők nyomába is eredt. A négy fiatalt – egy 15, egy 16 és két 17 éves – a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság a 16 éves fiút előzetes letartóztatásba helyezte, három társáról gyorsított eljárás keretében döntenek, ők addig szabadlábon védekezhetnek. Az eltulajdonított értékek megkerültek.

Az előzetes letartóztatásban lévő fiú egy rablással is kapcsolatba hozható, ugyanis korábban bántalmazott egy asszonyt, és megkísérelte elvenni értékeit.