Jelenleg már csaknem hétezer   alkalmazottja van a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nek, amely az elmúlt időszakban havonta 50-100 új munkatársat vett fel a meglévő, illetve az új gyártási területekre, s 2013-ig 2100-zel gyarapszik a foglalkoztatottak száma − mondta a Napinak Czechmeister Mónika, vállalati kommunikációs vezető.

Továbbra is keresik a

  szakképzett és tapasztalt munkavállalókat, beleértve az új járműgyártás kapcsán létrejövő részlegek, vagyis a prés-, a fényező-, illetve a karosszériaüzemek munkatársait. A gazdasági felsőfokú végzettségű szakembereket (műszaki mérnökök, közgazdászok) az ország egész területéről várják, míg a fizikai munkakörben foglalkoztatottakat főként Győrből és hetven kilométeres körzetéből toborozzák − nagy számban érkeznek is a pályázatok.

 

A közelmúltban felvett munkatársak közül jelenleg csaknem százan már az Audi németországi üzemeiben sajátíthatják el a szükséges ismereteket, a győri cég a közeljövőben helyezi üzembe azt a tízezer négyzetméteres tréning- és képzési csarnokát, ahol speciális taneszközökön készülhetnek fel az új munkatársak.

A béreket a kollektív szerződésben meghatározott időszakonként felülvizsgálják és a piaci trendekhez igazítják, emellett bónuszban is részesülnek a dolgozók, ami az alapbér 25 százaléka is lehet. A vállalat eredményessége alapján az idén átlagosan másfél havi bér illeti meg a munkavállalókat, akiknek 13. havi bér is jár, továbbá 400 ezer forint értékű cafeteriajuttatásban részesülnek.