Egy igazi amatőr triatlonista vallomása kedvenc sportágáról. Craig Newell írása következik a triathlonmagazine.ca oldalról, némileg rövidítve.
„Legalább a nagy piros teherautó megvárt, mielőtt elkezdték volna leszerelni a frissítőállomásokat és kilométerjelzéseket a futópályán. Jó félórája nem láttam egy teremtett lelket sem az úton, kivéve azt a hihetetlenül kedves házaspárt, akik a házukból kivezetett slaggal rögtönzött hűtőfürdőben részesítették a megfáradt versenyzőket. Amikor egy tíz kilométeres futás kétórás sétává változik, sok ideje marad az embernek gondolkodni. Gondolkodni azon, hogy miért is csinálja ezt az egészet.
Én a dicsekvésért csinálom. Na jó, nem igazi dicsekvés ez, de szeretek az embereknek a triatlonról mesélni, és aztán hallani az olyan válaszokat hogy „Ez fantasztikus! Én soha nem lennék erre képes”. Ez nem csak az egómnak tesz jót, de esélyt is ad nekem, hogy megpróbáljam rábeszélni őket a triatlonozásra. Mindig ugyanazt válaszolom nekik: „Ha egy olyan kövér pasi mint én képes rá, akkor te is meg tudod csinálni!” És teljes szívemből így is gondolom.
A triatlon szerintem az a sport, amit szinte mindenki, aki tud mozogni, űzhet. Láttam már kilencvenéves üknagypapát elrobogni magam mellett a futópályán, és lassított már le hozzám paratriatlonista versenyző, hogy megkérdezze, minden oké-e, amikor felfelé küzdöttem a binrgapályán. Volt már úgy, hogy láncleesést színleltem, csak hogy megállhassak és liheghessek kicsit egy meredekebb szakaszon. Ez van, én bizony képes vagyok görcsöt meg mechanikai problémát színlelni verseny közben, csak hogy néhány másodpercre megszabaduljak a szenvedéstől.
Craig Newell verseny közben
Mégis itt vagyok, és ha kell, neoprén ruhába préselt hurkaként küzdök előre a 16 fokos vízben. És teljes mellszélességgel kiállok a véleményem mellett: Ezt a sportot szinte mindenki űzheti. Csak egy bringa, egy futócipő és eltökéltség kell hozzá.
Az a nagyon jó ebben a sportban, hogy mindig van „könnyítési” lehetőség. Ha úszás közben elfáradsz, a hátadra fordulsz és lebegsz egy kicsit. A bringán, ha már nem megy a hegy, leszállsz és feltolod. És nem, egyáltalán nem szégyen, ha belesétálsz a futásba – hidd el nekem, én csak tudom.
Eddigi kilenc versenyemből nyolcszor utolsó lettem a korcsoportomban. De sosem adtam fel, akármilyen szörnyen éreztem is magam. Ha egyszer elindulok, mindig ráveszem magam, hogy folytassam. Egyszerűen csak menni kell tovább és kész.
Kilenc verseny után még mindig igent mondok a triatlonra, pedig teljesen tönkretesz. Nem tehetek mást. Szilveszterkor ugyanis a bal karomra tetováltattam a triatlont. Ha már rád festették a tűkkel, akkor elkötelezted magad. És ha futás vagy spinning óra után lenézek az izzadt karomra, mindig eszembe jut, miért is csinálom ezt a sok edzést…
Hogy tök utolsó lehessek.
De mindig célba érjek.”
Forrás és kép: http://triathlonmagazine.ca