A Népszabadság úgy tudja, először Pécsen közlik a rossz hírt az érintettekkel, majd szerdáig több vidéki városban folytatódnak a kirúgások.

 

Összesen öt városban (Győr, Szeged, Debrecen, Miskolc, Pécs) működik még önálló rádióstúdió, a nyíregyházit és a szolnokit már korábban megszüntették – írja a nol. hu.

A vidéki stúdiók munkatársai rendszeresen küldték tudósításaikat az anyarádió hír- és magazinműsorainak. Kérdés, hogy a jövőben mennyi kapacitás marad erre. Az elbocsátások mellett nehezíti ugyanis a helyzetet a regionális hírcentrumok létrehozásának terve is. Ennek lényege ugyanis az volna, hogy a vidéki nagyvárosokban az MTI, a rádió és a televízió munkatársaiból hoznának létre egy közszolgálati hírcentrumot, melynek tevékenysége előnyt élvezne az ott dolgozók minden más munkájával szemben.

Az már kiderült, hogy a jelenlegi emberszámmal is nehéz lenne ezt kivitelezni, felmerül tehát a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha még kevesebben lesznek az újságírók.

A közmédiumoktól első körben összesen 550 főt küldenek el.