A négy gyanúsított az úgynevezett uzsorakölcsönökkel a megfélemlített sértettek rászorult helyzetét
használta ki, így súlyos nélkülözésnek tették ki őket és
családtagjaikat. Többek között élelmiszereket is adtak kölcsön
uzsorára. A  négy taktabáji
gyanúsítottal szemben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági
elrendelésére.

Az eljárás eddigi adatai szerint a szülők és fiaik évek óta több
sértettel is aránytalan mértékű szóbeli szerződést kötöttek, amelyek
során a kölcsön adott pénz többszörösét kellett az adósoknak
visszafizetniük. Egy helyi családnak például a korábban felvett pár ezer
forint helyett évek alatt több százezer forintot kellett visszafizetnie.
Azokat a sértetteket, akik nem tudtak törleszteni megfenyegették,
illetve családtagjaik megölését helyezték kilátásba.

Másoknak élelmiszert adtak kölcsön, az érintetteknek pedig a bolti ár
többszörösét kellett visszaadniuk. Egy disznótoros tál, amin 2
körülbelül 15 centiméteres hurka volt és egy csík zsírszalonna
4200 forintba került. A gyanúsítottak továbbá 4-5 csirke szárnyat 2000
forintért adták az adósságcsapdába került sértetteknek. Az ügyfélkör
bővítésére jellemző példa, hogy az új kuncsaftoknak azt mondták,
hogy nem uzsorára adnak kölcsönt, a visszafizetésnél viszont már
közölték, hogy muszáj rárakniuk a kamatot, mert ők sem tudnak
miből megélni. A család egyébként nem egy esetben vette el az adósok
teljes havi bevételét.

A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során többek között olyan
feljegyzéseket foglaltak le, amelyekben a „kamatospénzekhez” tartozó
nevek szerepeltek, illetve a hozzájuk rendelt összegek.