A tegnapi napon egy újabb igazságszolgáltatási témájú törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek. A kevés figyelmet kapott iromány egy újabb salátatörvény, mely számtalan, az igazságszolgáltatással kapcsolatos szabályt módosít. A törvény egyik fő célja az eljárások gyorsítása, azonban a tervezet tartalmaz egy olyan hajmeresztő passzust is, mely jelentősen túlmegy a perek meggyorsításának kérdéskörén.

Eszerint a kiemelt jelentőségű bűnügyekben a jelenlegi 72 óráról 120 órára, azaz 5 napra emelkedne az őrizetbe vétel ideje. Ráadásul a törvény még azt is kimondja, hogy az első két napban az őrizetbe vett személy nem is találkozhatna jogi képviselőjével, illetve az első kihallgatáson a védője nem lehetne jelen.

 

Mi ezzel a baj?

A Véleményvezér nem kíván túlzottan sok figyelmet szentelni annak a kérdésnek, hogyan is definiálja a „kimelt jelentőségű ügy” fogalmát a törvény, mégis sokat elárul az előterjesztők gondolkodásáról, hogy szinte csak közélettel kapcsolatos és vagyoni bűncselekmények kerültek ebbe a körbe. Ez alapján úgy tűnik, a Parlamentből nézve a legsúlyosabb bűncselekmények nem is az emberölés vagy akár a kábítószerkereskedelem, hanem az olyan ügyek, melyek adott esetben alkalmat adhatnak bizonyos rivális politikusok bekasztnizására. Valószínűleg nemcsak a Véleményvezérnek van egy olyan félelme, hogy a kormány ezzel a törvénnyel a döcögősen haladó elszámoltatási ügyeket akarja megolajozni.

Jelenleg csak a kiskorúak ellen elkövetett egyes bűncselekményeknél van lehetőség soron kívüli eljárásra, a módosítás ezt kötelezővé lenné a kiemelt ügyek társadalmi jelentősége miatt is. Egy másik helyen fel is sorolják, mik tartoznak a kiemelt ügyek közé: a hivatali visszaélés, a közélet tisztasága elleni bűncselekmények (főleg ha azt városi, megyei, vagy országgyűlési képviselő követte el), továbbá a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények, a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, a gazdasági életben súlyos következményekkel járó csődbűncselekmény, a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban, a pénzmosás, a nagy értékű adócsalás és a különösen nagy értékű vagyon elleni bűncselekmények.

 

A legnagyobb baj a törvénnyel az, hogy az említett passzus gyakorlatilag minden elemében ellentmond annak, amit az elmúlt évszázadokban a büntetőeljárásról és az alkotmányos jogokról a nyugati demokráciák tartottak. Tény: gyorsabban lehet ítéletet hozni akkor, ha az eljárást nem zavarja holmi védőügyvéd. És szintén tény, hogy könnyebb terhelő vallomást kicsikarni akkor, ha az eljárás alá vont személy öt napig be van zárva, nem láthatja védőjét, sőt amikor először kihallgatják, jogi képviselője még akkor sem lehet jelen, hogy elmagyarázza neki és képviselje jogait.

Minek azok a fránya jogok a bűnözőnek?

Csakhogy látnunk kell, hogy nem minden eljárás alá vont személy bűnös. A vádlottat már a középkorban is többek között azért ruházták fel jogokkal, mert már akkor is tudták, hogy az igazságszolgáltatás – mint minden emberek által működtetett rendszer – bizony hibázik. A történelem során még demokratikus rendszerekben is rengeteg embert vontak teljesen alaptalanul eljárás alá, és sokukat tévesen el is ítélték.

Az eljárás alá vont személynek tehát már csak azért is meg kell adni bizonyos alapvető jogokat, hogy a lehető legnagyobb eséllyel biztosítsuk azt, hogy alaptalanul és igazságtalanul senki ellen ne járhassanak el. Nem kell hozzá ugyanis nagy fantázia, hogy az ember elképzelje, milyen vallomások tudnak úgy születni, hogy az eljárás alá vont azt sem tudja, milyen jogai vannak, csak azt, hogy napokon keresztül bírói határozat nélkül bezárva tarthatják.

Az egészen hajmeresztő javaslatot ráadásul az a Balsai István jegyzi, aki szintén a tegnapi hírek szerint hamarosan alkotmánybíró lesz.

A kormány folyamatosan azt állítja, hogy nem pártkatonák, hanem magasan kvalifikált szakemberek fognak őrködni az állampolgárok jogai felett az Alkotmánybíróságon. Nehéz azonban elképzelni, hogy hogyan teheti meg ezt az a Balsai István, aki olyan jogaitól fosztaná meg az eljárás alá vont személyeket, melyeket már a 19. században is megadtak a törvények.