Jól rajtolt, vezetett is  , a rettegett emelkedőn hárman is megelőzték, két hosszra volt a győztestől.

A fogadóirodáknál 7. helyre várt ló nem volt szerencsés, a 19 indulóból a 15-ös bokszot kapta a Royal Ascot sorsolásán. Ez a Pannoniaoverdose.hu szerint nem előnyös, mert a pálya távolabbi szélénél fut, miközben a mezőny általában a bal oldalra húzódik. A szakértők attól féltették Overdose-t, többet kell futnia, mire balra ér, mint az alacsonyabb számú startbokszból induló lovak.

Mikóczy Zoltán lovát a King’s Stand Stakesen is az az Andreas Suborics lovagolta, akivel

legnagyobb sikereit érte el; a futamot a királynő is helyszínen látta.

 

A felvezetésnél egyértelműen kiderült, a magyar ló nincs az esélyesek között, nem főszereplő, csak egy-egy pillanatra mutatták. A fogadóknál Kingsgate Native volt a favorit, Star Witness és Solar Power előtt.

Overdose nyugodtan állt be a startgépbe, és a legjobban rajtolt. Féltávnál vezette az 1000 méteres, egyenes, dombos pályán rendezett futamot. Ketten ráfutottak, egy ló elé került, Suborics 300-zal a vége előtt az ostorhoz nyúlt. Overdose nagyot futott a rettegett ascoti emelkedőn, tartotta a 2. helyet, de végül hárman előzték le, szoros versenyben a negyedik helyen ért célba.

A futamot Prohibit nyerte az agyonsztárolt ausztrál ló, Star Witness, és Sweet Sanette előtt, Overdose két hosszra volt a győztestől.