Két óvodai alkalmazottat ámadtak meg az elmúlt napokban Borsod megyében. Alsóvadászon a dajkának kicsavarták a kezét. Csenyétén az óvónőt megverték. Mindkét esetben súlyos büntetésre számíthatnak a támadók, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult ellenük eljárás.

 

Az egyik kiscsoportos nagynénje csavarta ki a dadus kezét a rendőrség szerint az Alsóvadászi óvodában. Az asszony tagadja ezt. A szóváltást azonban elismeri. Szerinte azért vitatkoztak, mert szóvá tette, hogy a gyereket bezárták egy sötét helyiségbe, mert rosszul viselkedett.

„Amikor mentem kifelé, már másodszor kapott nekem, húzta vissza a karom, ellöktem a kezét, és jöttem is el tőle” – mondta Danyi Zoltánné.

Az óvodában azt mondták, nem igaz, hogy bezárták a gyereket, de részletekről nem nyilatkoztak. Csenyétén kedden az óvónőre támadt két nő.

„Edina megkérdezte az óvónőt, hogy miért akar Robikának szalvétából adni enni. S az óvónő azt mondta, mert ő a tányért eltörte”- mondta Kiss Zoltánné.

A szemtanú szerint az óvónő ezután kiküldte a szülőt az óvodából, de ő egy ismerősével, aki éppen vele volt, rátámadt a pedagógusra.

Az óvodában azt mondták, az óvónő a héten már nem jön dolgozni. Úgy tudjuk, könnyebben sérült, a haját tépték, és a fejét verték.

A rendőrség mindkét esetben nyomozást indított.

„A három nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás. A támadók súlyos, akár három év börtönbüntetésre is számíthatnak” – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

/www.rtlklub.hu/