. 14:50 calvero56Ma többször könnyeztem, de nem ám az allergiám végett, amivel ilyenkor, koranyáron küszködöm, mikor a nyárfák ledéren fehér pihéi szállnak a légben… Azért könnyeztem, mert ma, immár többedszer elolvastam Dragomántól A fehér királyt, amit mellesleg 28 nyelvre fordítottak le. És nem vagyok irodalomtörténész, tehát nem az én tisztem megítélni, hogy a Sorstalanság megérdemelte-e az irodalmi Nobel-díjat… de hogy ez a könyv megérdemelte volna, abban biztos vagyok. Főleg az apa kitelepítésének pillanata érintett meg, mellyel a regény kezdődik. És utána, a második fejezetben, amikor az állambiztonságiak meg akarják erőszakolni az egyedül maradt anyát. És erről eszembe jutott, hogy mikor nagyapám a Keleti-fronton harcolt, akkor – anyám elbeszéléséből tudom – egyik rendőr kollégája ugyanúgy meg akarta erőszakolni nagymamámat – a kiskorú anyám szeme láttára – ahogy ez a regényben történik.
Ez a regény a nyolcvanas évek Romániájában játszódik, és az apát a Duna-csatornára száműzik. De ugyanez történt ITTHON is, mikor Recskre, vagy a Hortobágyra száműzték az „oszályidegeneket.” Vagy OTTHON, amikor Tito a Goli Otokra küldte a politikailag nem konform ellenzéket.
És – ne vétessék személyeskedésnek – de a világ sosem változik: magam is „oszályidegen” lévén,… ráadásul szakma-idegenként, amiben idegem szinte felőrlődik, olyan megvetéssel nézek a közhelyekben beszélő színészekre, mint amennyire a közhelyes rendezők és igazgatók gázolták s tiporák szét az életemet. .. Mert 2006 ősze óta engem is így száműznek innen-oda; világrészről kontinensre, hogy megnyugvást sehol se leljek. Legfeljebb egy édes nő ölében.
Üdv. Calvero, a szájber-kor kitelepítettje