A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészég különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 34 éves taktaharkányi férfi ellen, aki tavaly április elején meggyilkolt egy nőt, mivel az elzárkózott a közeledésétől – közölte a főügyészségi osztályvezető ügyész.

Martossy György elmondta: a vádlott 2004-ben a faluban ismerkedett meg a szintén ott lakó fiatal nővel, de az néhány beszélgetés után elzárkózott a további kapcsolattartástól. A férfi csaknem egy évig telefonon és személyesen zaklatta, rendszeresen követte a településen, 2005 és 2010 között pedig naponta figyelte.

Tavaly április 2-án, hajnali három órakor a vádlott magához vett egy 13 centiméter pengehosszúságú tőrkést, és elrejtőzött azon az útvonalon, ahol a nő rendszeresen a vonathoz tartott. Követni kezdte, a nő menekülni próbált. A férfi ekkor háromszor hátba szúrta, majd megragadta, és mindketten a híd alatti árokba estek. A földön fekvő nőt a vádlott még tízszer szúrta meg – ismertette a vádat Martossy György.

A szúrások következtében a sértett mozgásképtelenné vált. A vádlott a híd alatt hagyta, és hazament egy talicskáért, azzal vitte el a nőt, és a temető melletti nádasba dobta.

A hozzátartozók bejelentése nyomán a rendőrség másnap keresni kezdte a nőt, így eljutottak a vádlotthoz is, de ő tagadta, hogy tud az eltűnésről. Aznap éjszaka visszament a nádashoz, és a holttestet egy közeli kútba dobta. A sértett táskáját és iratait elégette, mobiltelefonját az ártéri vízbe dobta.

A nő holttestére húsz nappal később találtak rá, miután a vádlott a hazugságvizsgálaton „megbukott”, és megmutatta, hová rejtette az áldozatot. A sértett halálát a szúrások következtében kialakuló kivérzéses sokk okozta, de nem zárható ki a fulladás sem.

A vádlott a cselekmény elkövetését beismerte, bár többször eltérően nyilatkozott, felelősségét kisebbíteni akarta. A cselekmény 10-15 évi vagy életfogytig tartó fegyházzal büntethető. A férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalás kitűzését.