05.20. 17:22 calvero56 Eme rövid jegyzetem nem egy születendő kutyacsaládról szól. S nem is azokról, kik jobban szeretik az állatok közelségét, mint az emberekét. Ezen belül olyan kollégákról sem szól, akik gyerek helyett kutyát tartanak. Mert – tudjuk- egy állattal kevesebb a felelősség; a kutya élete, antropomorf értelemben héttel osztható. Ennyit ennek a szakmának, s a színészetnek az animális vonzatáról.
De egy bővített mondat mára e szánalmas szakamáról. Amit Kuna Karcsi barátom mondott, mikor együtt utaztunk ebből az elbaszott „jobboldali” színházból, Veszprémből, és Karcsi azt mondta: régebben a színházak a nehezen beilleszthető, alkalmasint nehéz természetű színészekből; az egyéniségekől éltek:( Latinovits, stb.) s miközben ennek a színháznak egyik terme a Latinovits nevet viseli, ennek a színháznak KUTYA kötelessége lenne, hogy ne csak a fekete klott könyökvédős színészeket akarják, hanem az egyéniségeket, akik kimondják, amit gondolnak, és nem nyalják véresre az igazgató seggét.
Kuna, igazad van. De te is tudod: e kiszolgáltatott szakmában mennyire leértékelődött az egyéniség, s az emberi jellem. Itt az igazgató már első évben szerződtetheti az erre alkalmatlan feleségét rendezőnek… és ő is rendez gyorsan egyet, amíg nem késő.
És ebben a festett világban az is természetes, hogy egy vezető színésznek, aki Lucifert játszott egykoron, nevét is megtagadják kollégái, mire hármat kukorékol a kakas. Magam csak sajnálom őket: a szegedieket, a halasiakat, a hunyadkürtieket…. és más vidéki percemberkéket.
Calvero