32 éve rendezik meg rendszeresen a Diósgyőri várban a Kaláka Fesztivált. Az idei esemény azért különleges, mert jövő januárban rekonstrukciós munkák miatt bezárják a történelmi építményt, az átadás után pedig valószínű, hogy a Kaláka Fesztivál a megváltozott méretű és fedett várudvaron nem fog elférni. Tehát idén július 7. és 10. között láthatja a közönség utoljára a Diósgyőri várat, és benne a fesztivált úgy, ahogy megszokta és megszerette.

A szomorú változások azonban nem árnyékolják be az idei rendezvényt, amely új helyszínekkel is bővül. A Nyilas Misi Házban csütörtökön fesztiválnyitó-koncertet és – új programként – nyitó táncházat tartanak. Emellett a Belvárosi református templom is a hangversenyhelyszínné avanzsál.

A Diósgyőri várban két színpadon felváltva zajlanak majd a koncertek órás váltásban. A fogadószinten az előbbi évekhez hasonlóan most is lesznek házigazdák, de nem egy-egy zenekar, hanem olyan fővárosi művelődési intézmények zenekarai muzsikálnak majd, amelyek rendszeresen tartanak táncházat.

A várszínpadon pedig olyan nevek játszanak majd, mint a Söndörgő együttes, a Varga János Project, a Romengo, az Etnofon Zenei Társulás, a PG Csoport, a Sebő együttes és KAF, a Szászcsávási Banda, a Tócsni & flódni, a Fanfara Complexa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Téka együttes és természetesen a Kaláka. Valamint ugyanitt rendezik meg a Rendhagyó Prímástalálkozót és a Gyerekfesztivált a Kaláka együttes és Gryllus Vilmos részvételével.

A Vár utcában most is kirakodóvásár és gyerekfoglalkoztatók, az Információs Központban pedig fotókiállítás és filmvetítések lesznek, valamint az Európa Házban is fotókiállítás várja a látogatókat. A tavalyi sikeres sajóvámosi program folyományaként idén Sajóvámos mellett Felsőzsolcán is rendeznek koncertet.