Senki sem tudja, hogy hány internetes portál működik Magyarországon. Eddig alig 24 internetes sajtóterméket vett nyilvántartásba a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

 

A regisztrációköteles termékek számával kapcsolatban nem szeretne becslésekbe bocsátkozni a nyilvántartást végző Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), de a rohamosan növekvő online-piacot figyelembe véve akár évi több száz ilyen internetes portál is jelentkezhet a hatóságnál. Részben a megszámlálhatóságot is szolgálja az év elejétől hatályos médiatörvény azon paragrafusa, amely alapján a portálok üzemeltetőinek is regisztráltatniuk kell a kiadványukat.

A NMHH-tól kapott tájékoztatás szerint eddig 24 internetes sajtóterméket vettek nyilvántartásba, az ő esetükben már jogerőre emelkedett határozat is született erről. Ezeken kívül még 11 internetes sajtóterméket vettek nyilvántartásba áprilisban, de itt még nincs jogerős határozat, valamint három olyan sajtótermék is van, amelynél hiánypótlásra volt szükség, amit rendben teljesítettek, így esetükben is hamarosan jogerős határozat várható. A korábbi sajtónyilvántartásban nem szereplő, de a médiatörvény hatályba lépésekor már működő netes sajtóorgánumok idén június 30-ig kötelesek nyilvántartásba vételi bejelentést tenni.

Korábban az 1986-os sajtótörvény szerint csak az írott sajtótermékekre vonatkozott ilyen regisztrációs kötelezettség, miután a jogszabály megalkotásakor még nem számolhattak az online termékek ilyen mértékű elterjedésével. A törvény szerint sajtótermék a napilap és más időszaki lap, valamint az internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak. A magáncélú vagy céges honlapok, szöveges és videós blogok nem tartoznak a törvény hatálya alá, azaz nem szükséges nyilvántartásba venni őket.

A következő évtől kisebb technikai változás várható a nyilvántartás kezelésében, akkortól ugyanis minden sajtótermék nyilvántartása egységesen az NMHH hivatalához kerül. Addig a nyomtatott sajtó nyilvántartása a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál marad, az online sajtó regisztrációját pedig az NMHH végzi. A bejelentés pusztán formai, a nyilvántartásba vétel nem engedélyezési eljárás, tehát nem jelentheti a sajtótermék előzetes ellenőrzését, s nem feltétele a tevékenység megkezdésének.

A legnagyobb portálok, például az Index és az Origo, a régi szabályok alapján nyilvántartásba kerültek az ezredfordulót követő első években.