Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő a múlt héten hóhérnak nevezte Horn Gyula volt kormányfőt a parlament plenáris ülésén. Azt is mondta, hogy a volt miniszterelnök „már három éve ott vergődik a Honvédkórházban, mert képtelen meghalni”. Tettét nem bánta meg, sőt, pár nappal később egy újságnak azt nyilatkozta Toller László egykori országgyűlési képviselőről, Pécs volt polgármesteréről, aki egy tragikus baleset miatt évekig kómában feküdt, s tavaly halt meg, hogy „ezt kapta meg Toller is, ő sem tudott meghalni, mert királyt csinált a böszméből”.

Nem ült még olyan képviselő a parlamentben, aki egy másik képviselő halálát kívánta, vagy egy halott emlékét gyalázta volna. A Fidesz viszont nemhogy nem határolódott el Wittner Mária kijelentéseitől, hanem egyenesen védte azokat. Ezzel saját politikájáról mondott értékítéletet.

Ezt nem hagyhatjuk annyiban! Követeljük, hogy a Fidesz és Orbán Viktor jelentse ki: nem ért egyet Wittner Máriával, s az általa elmondottakkal. Éppen ezért az MSZP megyei és miskolci szervezete április 1-jén (pénteken) 20 órakor Miskolcon, a Kossuth utcai Fidesz iroda előtt gyertyafényes néma demonstrációt tart. Kérünk minden jóérzésű embert, csatlakozzon hozzánk egy szál gyertyával, hogy együtt tiltakozhassunk a Fidesz és Wittner Mária embertelensége ellen.