A tűz elleni védekezésről szóló törvény módosítását múlt héten hirdettek ki a Magyar Közlönyben. A szigorítás szükségességéről a West Balkán szórakozóhelyen, január közepén történt, három halálos áldozattal és 14 könnyebb sérülttel járó tragédia után határozott a kormány.

Ennek alapján minden olyan tevékenységet – például átépítést, felújítást – be kell jelenteni a tűzvédelmi hatóságnál, ami az adott létesítmény tűzvédelmi besorolásának változását, vagy a helyiség tárolási, termelési kapacitásának 15 százalékos növelését eredményezi. Ezt a munka megkezdése előtt 15 nappal kell bejelenteni. A tűzvédelmi bírságok pedig ezután késedelmi pótlékokkal együtt, adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.

A tűz elleni védekezésről és a tűzoltóságokról szóló törvényhez a tragédiát követő időszakban, február elején már be is nyújtotta a belügyminiszter a módosító javaslatot. A később a parlament által elfogadott, a múlt héten kihirdetett és szerdán hatályba lépő módosítást akkor azzal indokolták, hogy a West Balkán nevű szórakozóhelyen, január közepén történt tragikus események szükségessé tették a tűzvédelmi előírások olyan módosítását, amely kötelezővé teszi a helyiségek, területek tűzvédelmi ellenőrzésének fokozását.