Bruson Miskolcon köszön el a magyar közönségtől

Idén a Liszt-év, és soros EU-elnökség miatt Bartók és Verdi mellett Liszt életműve

is hangsúlyosan megjelenik a Bartók+Verdi Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon. A rendezvényhez még mindig hiányzik 35-40 millió forint.

– Idén a Liszt-év, és soros EU-elnökség miatt Bartók és Verdi mellett Liszt életműve is hangsúlyosan megjelenik a fesztiválon – mondta Bátor Tamás igazgató. Több régiós ajánlatra, például a zágrábi és a bukaresti operaházéra nem adhatott igenlő választ, mert olyan mértékben csökkent a fenntartók, a város és a kulturális tárca által jelzett költségvetés.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere bejelentette: a nemzetközi operafesztivál hozzávetőleg kétszer annyiból gazdálkodott az előző években, most a június 9. és 19. közötti időszakra tervezett rendezvénysorozat 70 millió forintot kaphat a várostól. Szőcs Géza kulturális államtitkár ehhez hozzátette, hogy a fesztivál ugyancsak 70 milliót remélhet a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. Az államtitkár hangsúlyozta: megérti a depressziós hangulatot, mégis optimista.

A polgármester arról beszélt, hogy az operafesztivál a város legemblematikusabb, minőségi eseménye, és úgy látja, az idei műsor is magas színvonalon valósul meg. Kriza Ákos hangsúlyozta: ha Miskolc részéről a büdzsé nem is bővül, komolyan ígéri, hogy a támogatói kedv felkeltésében, más források megtalálásában hathatósan közreműködik.

A Bartók+Verdi téma egyik legérdekesebb produkciója Verdi A kalóz című operájának magyarországi bemutatója lesz Kocsis Zoltán vezényletével, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar közreműködésével. A főzeneigazgató kiemelte: a miskolci fesztivál nemcsak a város, hanem a régió és az ország büszkesége, „elsorvasztása kulturális bűntény lenne”. A kalóz Kocsis Zoltán szerint például olyan ritkaság, amellyel az operairodalom sötét foltjait lehet megvilágítani.

Kerényi Miklós Gábor, az Budapesti Operettszínház főigazgatója a tavalyi Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára tavalyi előadása mellett idén Vajda János Mario és a varázslóját viszi színre. Első alkalommal nyitja meg az eseménysorozatot Liszt, Dohnányi, Bartók és Verdi műveivel a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara, vezényel az elnök karnagy Győriványi Ráth György.

Az operafesztivál, Bayreuth városa és Kismarton (Eisenstadt) közös produkciója Liszt Don Sanche című ifjúkori operájának előadása. Az esten közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Kassai Állami Színház kórusa Nicolaus Richternek, Bayreuth kulturális tanácsosának, a konzervatórium igazgatójának vezényletével. A darabot a fiatal berlini Julia Glass rendezi, munkáját Katharina Wagner, a Bayreuthi Ünnepi Játékok társintendánsa felügyeli.

A Galina Visnyevszkaja által vezetett nemzetközi hírű moszkvai operaközpont Verdi Rigolettójával vendégeskedik az Avas-alján az idei fesztiválon. A záróhangverseny természetesen Verdi-gála lesz, amelyen a Miskolci Szimfonikusokat Carlo Montanaro irányítja, a díszvendég korunk egyik legnagyobb bariton énekese, Renato Bruson, aki idén a világ valamennyi nagy operaházában ünnepelnek abból az alkalomból, hogy 50 éve lépett színpadra. Bruson Miskolcon köszön el a magyar közönségtől.