(illusztráció)Kedves Olvasók! Ahogy látom, nagyon mennek az érvek pro és kontra, lehet-e félmeztelenre vetkőztetni fiatal lányokat egy-egy vizsgálaton. Elárulom, hasonló sztori nem csak iskolaorvosnál eshet meg egy tudatlan fiatallal. Két évvel ezelőtt albérletbe kellett költöznöm 17 évesen. Meg volt rá az okom, ezt most és itt nem fejteném ki bővebben. A lényeg, hogy próbáltam a sulim koleszába bekerülni, de mivel nem volt hely, csak a vidéki diákok számára, így maradt a nehezebb megoldás. Ez természetesen azzal járt, hogy a gimi mellett munkát is kellett vallanom, így a nagymamámtól kapott pénzből (ő vidéken lakik, ergo hozzá nem mehettem) és a munkával keresett pénzből úgy ahogy fent tudtam tartani magamat. Nem volt egyszerű, de megoldottam valahogy. Mivel egy évvel voltam az érettségi előtt és konkrét tervem volt a továbbtanulást illetően és mindenképp államilag finanszírozott helyre kellett bekerülnöm, ezért állandóan hulla fáradt voltam, iskola, munka, tanulás, ennyiből állt az életem.
Egész kis korom óta egyetlen egyszer sem voltam igazán beteg, leszámítva egy-egy megfázást, de talán az állandó hajtás miatt pár hónappal a költözés után sikerült beszednem egy jó kis vírust (influenzát egész konkrétan, de nem a h1n1-et). Ágynak estem, mondanom sem kell ramatyul voltam, senki sem volt, aki teát főzzön, húslevest csináljon, így három nap lázas fetrengés után úgy döntöttem, orvoshoz megyek. Mivel annyi energiám és lélekerőm nem volt, hogy a másfél óra távolságra található háziorvosomhoz elvergődjek, az albérletem közelében pedig volt egy rendelő, ráadásul a háziorvosom amúgy is gyermekorvos volt, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy lesz, ami lesz, lemegyek a rendelőbe és átjelentkezek oda. Az albérletbe be voltam jelentve, szóval ezzel nem volt gond.
A rendelőben egyi dőben csak egy orvos rendelt, így hát nem vacilláltam, úgy döntöttem vőt választom orvosomnak. Furcsa volt, hogy a doktor úr volt az, aki a tb kártyákat begyűjtötte tőlünk várakozóktól (ketten voltak még rajtam kívül), ilyet még nem láttam soha, hogy a rendelésénél nincs asszisztens.
Vártam kb. 10 percet és én jöttem végre. Bementem a rendelőbe, bemutatkoztam, elmeséltem, hogy miért szeretnék új orvost választani. A doktor úr hümmögött, majd elkezdte ő beírni a számítógépbe az adataimat, Nem ment valami gyorsan a dolog, de gondolom máskor ezt nem ő szokta csinálni. Amikor végzett, megkérdezte, mik a panaszaim. Elmondtam neki a lázat, hogy a torkom is fáj, illetve folyamatosan fáj a fejem. Ekkor jött a meglepi, mondta, hogy vetkőzzek. Szépen elvonultam a paraván mögé, levettem a pulcsimat, a felsőmet, majd kimentem, de a doktor úr visszaküldött, hogy a melltartót is szedjem le magamról. Kissé kellemetlenül éreztem magamat, de sebaj, levettem azt is. Mikor ismét kibújtam a paraván mögül, ismét le lettem szúrva, hogy a nadrágot is le kell vennem. Kerek szemekkel bámultam a doktorra, de ő csak sürgetett, hogy „gyerünk, gyerünk, maga miatt fognak itt várni a többiek”. Levettem a nadrágomat is.
Megkezdődött a vizsgálat érdemi része. Leültetett egy vizsgáló ágyra (sajnos a szakkifejezést nem tudom), majd megmérte a vérnyomásomat. Azt hittem az egekben lesz, mert elég ideges voltam, de normális értéket mutatott a mérő. Megnézte a torkomat is, majd kijelentette, megkaptam az influenzát, ír rá gyógyszert. Kérdeztem, hogy most már felöltözhetek-e, mire annyit válaszolt, hogy várjak még egy kicsit. Vártam. Elkezdte megírni a receptet én meg csak ott ültem majdnem teljesen pucéran. Arra vártam, hogy biztos majd meghallgatja a tüdőmet, de ez nem történt meg. Baromi kényelmetlenül éreztem magamat. Miután elkészült a receptem, a kezembe nyomta, elvigyorodott (nem mosoly, vigyor), a kezembe nyomta a papírt és mondta, ha „úgy gondolom” akkor öltözhetek. Egészen elvörösödtem, az járt a fejemben, csak minél előbb jussak ki onnan. Magamra kaptam a cuccaimat és szinte rohanva elpályáztam onnan. Az influenza miatt testileg és a remek vizsgálat miatt lelkileg is a padlón voltam. Kiváltottam a gyógyszereket és végre hazaértem. Igazából csak ott esett le, hogy mit is kellett megélnem, szomorú és dühös voltam. Magamban fortyogtam és elképzeltem, mit is kellett volna akkor és ott mondanom a kedves doktor bácsinak. Hála a jó égnek elég hamar meggyógyultam és magamban eldöntöttem, ha legközelebb fél hulla leszek, akkor sem megyek vissza hozzá. Apropó, ha megkérhetem a kedves kommentelőket, valaki legyen szíves felvilágosítani, hogyan tudom magamat átkérni egy másik orvoshoz, ezzel ugyanis nem vagyok tisztában teljesen. A gyerekorvostól felnőtt orvosig történet elég egyértelmű volt, ez sajnos nem az számomra.
Itt a végén szeretném leszögezni, fel vagyok készülve a „hazudik a kiscsaj”, „minden normálisan zajlott” és hasonló okosságokra, de nem, nem és még egyszer nem. Mindez így és ebben a formában történt meg velem és nem vagyok hajlandó csak így elfogadni, hogy mindez a legtermészetesebb dolog volt. És bár a doktor úr nevét védik a személyiségijogok , én a poszthoz a nevemet is adom.
Jandó Éva