Skip to content

Amikor Egyed meg a Jobbik nemcsak beszari, hanem sunyi is – lila akác honismereti munkája

Az első vidéki ellenzéki szervezet, a miskolci MDF megalakulásakor, 1988-ban, többek között azzal akarta felhívni magára a helyi közvélemény figyelmét, hogy a tapolcai – elágazásnál lévő közlekedési táblára nemcsak szlovák, hanem magyar nyelven is ki akarta íratni Kassa nevét. Ahogy ma mondanánk, a teljesen jogos követelés, egyben kommunikációs trükk is volt. Több dologra egyszerre irányította rá ugyanis a politika iránt érdeklődők figyelmét. Mindenekelőtt a kádárista, beszari szomszédság politikára. Teljesen jogosan, hiszen a hatalom helyi letéteményesei olyannyira túlkompenzálók voltak, hogy Kassa magyar nevét még egy magyar város útkereszteződésében sem bírták elviselni. Ugyanakkor a dolog teljesen praktikus is volt: a közlekedési tábla kétnyelvűvé tétele, ha tetszik, a könnyebb tájékozódást is szolgálta volna.

A közlekedési táblák immanens nyelvi üzenete, sorsa, 2011-ben is lehet probléma Miskolcon. Egy Egyed nevű Jobbikos országgyűlési képviselő azért tartott a héten sajtótájékoztatót, hogy tollba, mikrofonba és kamerába tudja mondani: a 26-os főút mellől ellopták a nemrégiben kihelyezett rovásírásos, Miskolc feliratú táblát. És mi volt ebben az előzetesen,” a magyar kultúra elleni támadásról” szóló beszámolóra hívó közszereplésben a trükk?

Hát, hogy Egyed képviselő gondosan, az ő töretlen bátorságával, eme nevezetes sajtótájékoztatón kijelölte a lehetséges elkövetői kört is: úgymint a színesfém tolvajokat és – vagy azokat, „akik a rovásírásos táblák ellopásával az egész magyar kultúra ellen” intéztek támadást.

Nem értem.

Miért ez a kádárista, beszari duma?

Miért nem mondja ki Egyed, hogy amikor a színesfém tolvajokról beszél a cigányokra, amikor a magyar kultúra elleni támadókról bátorkodik, akkor meg a zsidókra gondol? Radikális párt, radikális képviselőjétől, éppen akkor, amikor tekintetét az „örök magyarira” szegezi, idegen ez a köntörfalazás.

Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy Egyed, meg a pártja nemcsak beszari, hanem sunyi is? Csak piszkálódni mernek, csak az indulatokat szítják? Ezt tartják most, per pillanat, a saját maguk számára politikailag hasznosnak? Mondhatni kifizetődőnek?

Megyek hányni.

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Amikor Egyed meg a Jobbik nemcsak beszari, hanem sunyi is – lila akác honismereti munkája

Az első vidéki ellenzéki szervezet, a miskolci MDF megalakulásakor, 1988-ban, többek között azzal akarta felhívni magára a helyi közvélemény figyelmét, hogy a tapolcai – elágazásnál lévő közlekedési táblára nemcsak szlovák, hanem magyar nyelven is ki akarta íratni Kassa nevét. Ahogy ma mondanánk, a teljesen jogos követelés, egyben kommunikációs trükk is volt. Több dologra irányította rá egyszerre ugyanis a politika iránt érdeklődők figyelmét. Mindenekelőtt a kádárista, beszari szomszédság politikára. Teljesen jogosan, hiszen a hatalom helyi letéteményesei olyannyira túlkompenzálók voltak, hogy Kassa magyar nevét még egy magyar város útkereszteződésében sem bírták elviselni. Ugyanakkor a dolog teljesen praktikus is volt: a közlekedési tábla kétnyelvűvé tétele, ha tetszik, a könnyebb tájékozódást is szolgálta volna.